Travel. Fashion. Art. Life.

Trendictive

Trendictive

Jő a bölcsesség, de minek?!

2018. június 11. - Trendictive

Fájdalmas éjszakán vagyok túl. Meg napon is.
Dagad a fejem. Nem tudok mosolyogni.
Bár bújogatott már szép csendesen, nem zavarva meg békés napjaimat, de most! Robbanásszerűen beette magát az életembe, és két napja képtelen vagyok szabadulni tőle. Két diploma után már pont elég bölcsnek érzem magam, nem kell nekem még egy plusz fog! 
dca-blog-gum-disease_1200x630_1.jpgCsakhogy ez nem rajtam múlik. Hanem a szájsebészet és fogorvosok szakszerű munkáján. Mert akkor most ugye, ő izé...mennem kellene legalább egy fogröntgenre. Naivan próbáltam én megállapítani hátrahajlított nyelvemmel, és mutatóujjal kitapogatni, hogy vajon elfér-e ez a bölcs fog- és bár eldöntöttem, hogy nem, azért csak nem ártana ,ha szakember is belenézne mi van a számban. Mert hely az szerintem nem sok. 
teeth.gifAz alattomos fogfájásnál nemigen van rosszabb. Lemegy a tokodra is a gyulladás, fáj az egész garatod,  majd visszakúszik és mikor már szinte azt hiszed, hogy elmúlt, újra lemászik a fájdalom.
Hogy mi lesz velem és a bölcsességemmel?
Teljesen úgysem vesztem el. Maximum az evolúció eme csonka csökevényétől meg kell szabadulnom sebészkés által.
Legyen így, ha rágószerveim  nem fogadják be az új jövevényt, hát beletörőm. 
Kapjuk ki!

 

'Zsa Horvát!

5 nap nyuggerlandben

Busszal 'horvátba? Ugyan már! Kocsival sokkal egyszerűbb.
Dehogy is!
Kényelmesebb, viccesebb és felejthetetlenebb.
Egy autóbuszos nyuggertrip memoárja.


Éjjel tízkor szálltunk fel a Planetárium vaksötét homályában turistabuszunkra, ahol már a megérkezés pillanatában kiderült: őszülő tincsek lepték el a fedélzetet, átlagéletkor 60 év. Egy cinkos mosollyal az arcunkon felléptünk új családunkhoz és elfoglaltunk a jobb oldal ötödik sor üléseit. Mindenkinek megvan az úti okmánya? - csendült fel Aranka összetéveszthetetlen orgánuma, akit utunk hátralévő részében már csak Goldlady-ként emlegettünk, bár tűrőképessége és idegei sokszor az acéllal vetekedtek.
Nem számít rá az ember- mégis megtörtént.
A kérdést követően a már felszálláskor is kissé kapatos Ilike kétségbeesett felkiáltás közepette közölte a körülötte ülő 53 fővel, hogy ő bizony Veresegyházán hagyta dokumentumait. Emlékszik is, két üres pálinkáspohár közt, a fehér csipketerítőn.

fullsizerender_7.jpg

Szőke póthajtincsekkel keretezett arcú barátnője diszkréten, szinte csak a szája sarkából közölte, hogy ő inkább nem szállna le, de milyen kár, hogy barinője nélkül, egyedül kell menni nyaralgászni a horvát Riviérára! Úgy tűnt hát Ilike így járt a 70. születésnapján. Hosszú, ólmos perceken át tartó tanakodás után Ilike leszállt, és izzó vörös hajával és arcával együtt behuppant a legközelebbi taxiba. Mindenki legnagyobb meglepetésére Székesfehérváron utol is ért bennünket, egy személyivel gazdagabban és 50 ezer forinttal kevesebbel a zsebében.Itt már tudtunk , hogy Ilike lesz az ARC ötnapos trippünkön.
'zsa Plitvice!

fullsizerender.jpg

A taxis aka Ilike kálváriája után már kipihenten (se) érkeztünk a Plitvicei- tavak zárt bejáratához, cirka fél óra várt ránk ahhoz, hogy a hajnali órákban bejussunk a világörökség részéhez tartozó Nemzeti Parkba. És mit csinál a magyar míg vár? 
Eszik, iszik, pisil. Előbbiekkel semmi gond nem akadt, otthonról hozott szenya, és a víz jólesően csúszott, na de a kritikus pont: a budi. Nem először jártam Horvátországban, és azt is tudtam, hogy a pottyantós- dobbantós gyakran felbukkan ezen a vidéken, de valahogy akkor reggel, nem számítottam rá. Kilenc óra buszozás után, benzinkutakon való félálomban való csorgatások után, végre örültem, hogy ébren vécézhetek. Bárcsak kómásabb lettem volna, bár akkor is egész biztos felébreszt a sokk, amit a tusolótálcákat idéző, az angol vécére csak lyukilag hasonlító ürítőhely idézett elő. De ugye a szükség nagy úr, megtörtént.
A kezdeti slozisokkot szerencsére azonnal elfeledtette velem a Plitvicei park tényleg lélegzetelállító vízesése és tavakban gazdag látványa, melyet 'majd nyolc órán át csodálhattunk, barangoltunk, és élveztük a természet kifürkészhetetlen csodáit. A park végében elhelyezkedő mellékhelyiség 'hál istennek csészés volt, így kellemes hangulatban pattantunk fel járgányunkra.
'zsa Omisalj!


fullsizerender_1_1.jpg

Megérkezünk.Teljes káosz. A horvát partokat elérve Aranka az úton már folyamatosan beszélt - alvás elképzelhetetlennek tűnt, bár volt, akit kifejezetten a hangja ringatott álomba. Diszkréten figyelmeztetett bennünket, hogy a svédasztal tartalmából, mindenki csak annyit vegyen amennyit egy étkezésre megeszik( nem ám ételhordó meg tízóraiszendvics) hanem becsületesen annyit szedjen, amennyit meg tud enni. Persze magyarok voltunk, persze , hogy volt, aki a figyelmeztetés ellenére is betankolt, de erről majd később. Kétcsillagos szállodánkon már kopottas volt ugyan az egyik csillag , de mit nekünk luxus, éljen a szocreál fehérre meszelt szállodakomplexum, melynek főépülete délszláv artdeco hangulatban fogadott minket. Megkaptuk a kulcsot és artdeco helyett egy igazi kilencvenes években rekedt, idő koptatta hotelszobácskát kaptunk. Ügyelve a teljes zenre és kikapcsolódásra se tévé se wifi nem szennyezte a szoba atmoszféráját, kizárólag egy Horváth Charlie hangú, "aligdohányzó" szőke recepciós hölgytől öt méter sugárba letett világhálóra csatlakozni. Egy fene, úgysem netezni jöttünk! Távol a világ zajától és étertől való függőségtől, vacsora után végre elfoglalhattunk háromnapos, kétszemélyes kis birodalmunkat.
' zsa Trieszt!


fullsizerender_10.jpg

Másnap  kenegetve a kisvajat a barnazsömlére a közös reggeli szürreális valóságában arra lettem figyelmes, ahogy csapatunkból egy fiatalember laza kézmozdulatokkal lapátolja a svédasztalon tálalt müzlit egy műanyagedénybe. 
Mi ez ha nem előrelátó és felelősségteljes turistamagatartás?!
Példáján felbuzdulva- nem, azért odáig nem fajultunk, hogy szendvicseket csomagoljunk, de jó magyar szokás szerint, zsigerből jött a gondolat , menjünk boltba! Még időnk sem volt arra, hogy büszkének érezzük magunkat eme csodás ötletért, ahogy az utcára kiértünk már jött is a kedves is nyugdíjas pár mosolyogva, ők bizony már be is vásároltak otthonról hozott LIDL szatyrukba, minden földi jót az útra NEHOGY éhesek legyenek! A víz mellé azért mi is csempésztünk néhány chipszet és ropit a táskába, csak a biztonság kedvéért. Mert ugye a szállodán kívül se víz, se élelem...

Fél tízkor már szinte majdnem kényelembe helyeztük magunkat autóbuszunkon, amikor a busz hátuljából Rose hangja ütötte meg a nyugodt turisták reggeli csendjét.
-Aranka! Most akkor ma mi lesz a program? Tudunk majd valahol vásárolni?- mindezt olyan alaptalan arroganciával, hogy szinte csak az ébredés utáni stresszel lehetett magyarázni. - Két órát töltünk Triesztbe, után Miramare kastélyba megyünk- fogott bele válaszába Goldlady, ám Rose harcias amazonként azonnal visszaterelte a szót shopping lehetőségére. - Na jó az két óra, de a nap 10 órából áll. Lesz lehetőségünk boltba menni? - tért rá ismét a lényegre, aminek létjoguszultságát sokan nem értették, de persze neki is voltak csatlósai. - És egyébként is a napunk nagy részét feleslegesen a buszban töltjük, tegnap is egy órát várakoztunk - tört ki a düh és az elfojtott indulat Rose testéből, mint a láva az Etnából. Goldlady megszeppenve a váratlan fordulattól igyekezett a diplomácia eszközeivel élni, és a csendet választotta a kijáró válasz helyett, majd a sokktól felocsúdva jóváhagyta az esti boltba menést, miután fakultatív programunk befejeződött.

Bár Goldlady idegenvezetőként definiálta magát, funkcionalitása Olaszországban megszűnt. Idegenforgalmi adó befizetése híján halkan kommentálta a terek és épületek látványát, mely azt eredményezte, hogy az 54 utasból maximum négy értette miért álltunk meg és mit kell nézni. Ennek köszönhetően a társaság hamar szét is széledt, mi felfedeztük a kikötőt, elfogyasztottam életem legfinomabb sós pisztácia fagylaltját, ittunk egy oltári olcsó és mennyien finom kávét, majd utunkat a bolhapiacon zártunk.
'zsa Miramare! 

fullsizerender_11.jpg

Két óra Trieszt , egy óra a kastély. Ez lett a terv, hiszen vissza kellett érnünk vá-sá-rol-ni, ráadásul hétkor kezdődött a vacsora. Okosan ügyesen mi letettük a voksunkat a kastélypark mellett, de velünk ellentétben elég sokan ráizgultak Habsburg Miksa megvalósult álmára, a Miramare-i kastélyra, annak is a belsejére. Tizenkét euróért be is lehetett menni a cifrapalotába, de persze mindenkinek szíve joga- nem is lett volna ezzel baj, ha nem állunk a parkolóban percekig a kastélyban bámészkodó lemaradt utasok miatt – de még ez sem okozott volna gondot, ha nem pillantjuk meg Goldlady fejéből párolgó gőzt.
Berágott. Sietni kellett volna, de nem mondta. Néhány percről volt szó, de mint az osztálykiránduláson, ahol túl sokáig bámészkodsz a benzinkútnál és már keres a tanár - balhé lesz belőle. Persze annak is igaza volt, aki kicsengette a lovét, aztán ideje sem volt megnézni a drága bútorzatot...
Csendben, visszafojtotta haraggal és esetünkben nevetéssel gurultunk tovább egészen a szupermárketig. Goldlady hangja sértettséggel és daccal megtelve formálta a szavakat, és közölte 45 perc áll rendelkezésünkre vásárolni. Buszunk tartalma megrohamozta a teszkószerű áruházlánc épületét és fejvesztve pakolta a kosarakba az esetleges szuveníreket- mivel másnap pünkösd ünnepén nyilván semmi nem lesz nyitva a tengerparti turistaövezetben. A nézelődés, sorban állás, majd fizetés azonban volt akinek nem fért bele háromnegyed órácskába – így újbóli késés ütötte fel a fejét. Goldlady tajtékzott és mint a leszidott kisiskolások lapultunk a buszon- pont úgy, mint szar a fűben. Nem volt köszönet, se gratuláció, amiért ilyen pontosak voltunk, csak egy nem igaz, hogy nem lehet ideérni kijelentés. Lassan-lassan kis családdá alakuló csapatunk aznap este lógó orral vánszorgott a vacsorasztalhoz, de azért sikerült ma is dupla adagot enni a rántott halból.
'zsa Opatija!


fullsizerender_2.jpg

Másnap reggel mindenki ijesztően pontos volt. Fél tíz helyett már kilenc húszkor az egész csapat a helyén ült- Goldlady is elégedetten pásztázta az üléseket, és már majdnem megdicsért minket, de inkább csak gratulált, hogy milyen ügyesek vagyunk, hogy ezt az utazási irodát választottuk, és buzdított arra, hogy mindenki gratuláljon önmagának. Emellett pedig kissé ironikusan hozzátette, legutóbb egy német csoporttal volt, akik reggel elhatározták, hogy aznap csak nevetni fognak, tisztelettel kéri mi is ezt tegyük. Legyen így. Ámen.

Olasz nevén Abbázia felé gurultunk, igazi monarchia -korabeli üdülőhely várt minket, melynek legrégebbi templomába irányított szeretett idegenvezetőnk. A román stílusú szenthellyel csupán annyi probléma volt, hogy akárcsak kicsiny országunkban itt se ismeretlen fogalom a korrupció, feltehetővel így történhetett az is, hogy a meseszép templom előtti panorámát egy Pepco és Kik üzletekkel tarkított bűnronda bevásárlóközpont takarta. Félreértés ne essék, büszkén vállalom, hogy elkötelezett Pepcorajongó vagyok, de azért még nálam is nyílik a bicska, ha tengerparti kilátásról van szó. A plázasokk után azért a parton felcsapó hullámok mindenért kárpótoltak, és bár beton szegélyezte a bícset, nem találtam kivetnivalót a látványban. Megint győztek az osztrákok, pöpec víkenházakkal teli Riviérát rittyentettek 300 éve.
#kösziMáráiaTerézia,pacsi.
'zsa Vbrnik


fullsizerender_5.jpg

Opátia gyönyörében úszva indulunk a szinte magánhangzómentes Vbrnik-be, melyet kis családunk szíve mélyén talán a legjobban várt: a bor-és pálinkakóstolót filmvetítéssel program következett. Bevallom mi is leginkább erre voltunk kíváncsiak, no nem az ingyen pia keltette fel érdeklődésünket, sokkal inkább az izgatott, milyen mozit lehet levetíteni ötvennégy beb@szott embernek. Kérdéseinkre rövidesen választ is kaptunk.
Kacskaringós hegyi utak vezettek a pincészetbe, ahol Goldlady boldogan tájékoztatott minket, hogy a háziak három-féle pálinkájából welcomedrinkezhetünk. Egy konyakszínű füge, gyógynövény és sima áttetsző szesz várta , hogy a félszáz lélekszámú nyugger legurítsa a torkán. Persze ők maguk SOKKAL jobban várták a pillanatot, hogy a tölgyfahordóra kiöntött pálinkáspoharak tartalmát végre-valahára magunkba tudhatják.
Mint a sáskák, elképesztő volt.
- Hármat veszek egyből, nem akarok újra sorba állni- magyarázkodott zavarában az egyik jól szituált idős hölgy, miközben a szemem sarkából figyeltem a Taxist, aki csillogó szemekkel vetette rá magát a tulipánpoharas negyvenhétfokosra. Lett is belőle kabaré, de ezt majd később.


fullsizerender_6.jpg

Előbb még bevonultunk a pincébe, ahol elkezdődött a filmvetítés. Egy tizennégy évvel ezelőtti imázsfilmet láthattunk magyar nyelven, olyan narrációval, melyet bármelyik National Geographic természetfilm alól azonnal kivágnának a narrátorral együtt. De itt simán felcsendült a bájos, monoton női hang, a vbrniki szőlőtőkékkel és az éneklő, kapatos nyugdíjasokkal teli képek alatt. Zavarunkból a „ Fáradjanak át a másik terembe „ mondat zökkentett ki, majd már kissé pityókásan egy lépcsőn felkapaszkodva jutottunk a szentélybe: pármai sonkákat idéző hússzeletek, egy darab olivabogyó per tányér és BOR.
Nem mintha utunk eddigi két napjában nem lett volna opcionális a helyi borok kóstolása- de mivel ez ingyen volt, mit pulyka a takonyra úgy vette rá magát az összes hatvanpluszos. A közel fél órás lakoma utána fülég érő mosollyal vásároltak orrba -szájba a helyi borból. Ennél jobb marketingstratégiát, mint hogy „itasd le, és vásároltasd” ki sem találhatott volna a Krk szigeti borászat, van még mit tanulnunk magyarok...

fullsizerender_12.jpg

Alkoholmámorban úszva, pontosabban botorkálva indultunk a világ legszűkebb utcácskája felé, ám a szőlő adta nedű Goldladynek is betett, így akadt némi probléma a gyalog navigációval. Ám 70 év és a rutin végül elvezette őt és minket is a keskeny kis átjáróhoz. Mielőtt átkeltünk volna, ledermedve láttuk, ahogy a Taxis mezítláb, csípőjét ringatva örvendezik, kezében a papucsával, hogy ejj , de jó hogy átfér az utcán , és milyen kurvajó volt a pálinka. A csoport maradéka- velünk együtt- némán nézett egymásra, és a gondolat csírája- miszerint ezzel még nincs vége- itt el is ültetődött elménkben. Mivel senki nem szorult be a 40 centis helyre, indulhattunk vissza buszhoz, melynek ajtaja mellett látni véltük Goldladyt és a Taxist, amit a pálinkáról diskurálnak. Pontosabban a Taxis magyaráz, Aranka pedig illedelmesen, visszafogottan próbálja megfékezni a vele egykorú beb@szott turistát. Miután Goldlady sikeresen megszabadult a vörös ördögtől, a vécénél való sorban állás közben megjelent mellettünk is. Éreztem, hogy baj lesz. Be is surrantam már-már szinte sírva a dobbantós mellékhelyiségbe, s közben magamban azt kívántam a jó istentől , hogy utoljára kelljen efféle helyen ürítenem.

Ezalatt a barátom kint maradt a Taxissal- aki a tőle telhető legmélyebb témával kezdte: a leendő vakbéltükrözésével. A további részletekbe eme cikk konzisztenciája és fogyaszthatósága miatt nem kívánok belemenni, de a vécé előtt pont aktuális témáról fejtettet ki saját élményeit tükrözése okán a Taxis. Mire én végeztem, nekem már az Adutourson Krakkói – Auschwitzi utat ajánlgatta, de mivel már harmadjára mesélte a lehetőset, unottan mosolyogtam, majd felszálltunk és elkezdődött a GIGAPARÁDÉ.

Sok piának nóta a vége szokták volt mondani, de arra azért én sem számítottam, hogy buszunk indulását követő tizedik percben a Taxis felállt a helyéről és belekezd monológjába. - Ugye nem akarunk ma is csendben és unottan visszatérni a szállásra? Hisz olyan jó nap volt ez a mai! Legyen már egy kis jókedvünk, de kussba üljünk itta buszon , mint az elősző napokban! Eddig is csak az idegenvezető magyarázott, most énekeljünk valami szépet. Tud valami valami jó nótát? - dobta fel az magas labdát a Taxis, majd huncut mosolyra váltott, mivel látta nem kezd bele a dalba senki. Egyelőre. - No tényleg nem tud senki mondani egy nótát se? Na akkor majd én!- kiabálta. És elszabadult a pokol. A busz hátsó felében kuporgó nyugdíjason eleinte bátortalanul, de mégis megfogtak a fonalat és most már tényleg egy családként zendült a Márminálunk babám , melyen a busz elején csak halkan vagy csak hang nélkül, tátogva adtak ki magukból a jókedvű utazók. A Taxis lett a főnök, Goldlady megalázottan maradt az első ülésen, beletörődve a pálinkaittas lakodalmakat idéző igazi magyar turistacsoport kegyetlenül hamis nótázásba.
'zsa Omiszaj!
Elfogyasztottuk utolsó vacsoránkat, elsétáltunk a két napja tervezett Omisaj városkájába, melynek legmagasabb pontjáról utazásunkhoz méltó lezárásképp ezt láttuk:


fullsizerender_8.jpg

'dzsa Rijeka!
Mielőtt egyenesen a magyar határ felé indultunk volna, még megejtettük a régi Fiumét, melyhez bár nem IS fűztünk túl sok reményt, nem is kellett. Egy koszos, büdös kikötőváros, melynek egyedül a dokkokban álló darujai, kék tengere és a halott halaktól bűzlő halpiaca az izgalmas. Ezeket pont meg is látogattuk, majd futva még néhány kört a kötelező korzón, buszunkon landoltunk és lelkileg felkészültünk a közel 8 órás hazaútra.
'dzsa haza!

Napi dilemma: Miért kell a nylon a szandál alá?

Ó-ó.
Lemaradtam valamiről?

Egyszerűen csak kapkodom a  fejem az augusztusi májusban, a vakító napsütésben és a 30 fokban, hogy ahelyett hogy  nők kiélveznék lábujjaik már korai szellőztetést- NYLON HARISNYÁS lábukat bujtatják a szandiba!
Oké, hogy 2018-ban visszajön a 90-es évek, a fekete nyakpánt és a csillámtetoválás után visszasomfordál majd a lábujjgyűrű is ( akkor is ciki volt , mindegy) , de valami totál kieshetett mikor a 2018-as divatelőrejelzéseket böngésztem.

Magam is alig hiszem el, de egy egész Youtube csatorna specializálódik a témára, mely a NÉHIB-hez hasonló horrordallamokkal mutatja be a kemény valóságot, csak itt a  sokdenes lábtakarókkal a  főszerepben.
1.jpgFotó: Tokiyofashsion.com

És nem kell trendinek lenni ehhez, csak igényesnek. A szandálzokni kombó sajnos még az egyediség halványszürke látszatát is felülírja, és nylonharisnyás csillámszandál pont ugyanolyan ciki , mint amikor a zokni-bőrszandálos párosítás bukkan fel - hozzáteszem nemritkán - a négyeshatoson.

Az pedig már csak zárójelben jegyzem meg, hogy  a francia nők nemhogy szandállal, mással sem hordanak SOHA nylonharsinyát. Ők csak tudnak valamit.
Vagy én nem.

Látogatásom a Léggyárban

Rozália két és fél órája

Az egyik barátnőm két hete már szólt, hogy menjek vele Léggyárat látogatni, tetszett is az ötlet, de valami más, sokkal fontosabbnak bizonyult akkor. Kicsit bántam is, meg nem is, de október 31-én volt még egy esély felmenni a levegőüzembe.
leggyar.jpg

Előzetesen nagyjából csak annyit tudtam az egészről, hogy egy kiállítással egybekötött performansz, installációkkal és improvizációval - ami nagyjából számomra annyit jelentett, hogy minden , ami érdekelhet. De valahogy semmi nem állt össze: felmásztunk a Üllői út egyik régi bérházának tetőterébe, ahol egy sárga védősisakban egy hatvanas évek ruháiba csomagolt lány, hatalmas arany klipsszel a  fülében  fogadott minket. "Köszöntjük önöket gyárunkban, kérjük álljanak sorba a regisztrációnál, vegyék fel eredeti nevüket, majd öltsenek munkaruhát. Térképet a falon találják, vegyen részt tréningjeinken, és programjainkon" - védősisakban szaladgáló, csillogó vintage trashcuccokba rohangáló emberek és pislogó - még civil- látogatók vettek körül, és csak mosolyogtam mint a  vadalma, hogy MI A FENE LEHET EZ és hálás voltam Izabelnek, hogy elhozott.

Pár perc alatt Rozália lettem, piros, fehér pöttyös dzsörzé  ruhát kaptam, fehér sisakot a  fejemre, lőttek rólunk egy közös igazolványképet dokumentáció céljából, és elindultunk a GYÁR-ba. ( A Filendzsi nevet felvett Izabel csak jóízűen kacagott a fotózás után, és annyit csak annyit sejtetett, hogy NAGYON VICCES LESZ. )
Hát kösz.
Látogatásunk első állomása egy lámpaburákkal teli szoba volt, mely sötéten szunnyadt a kedd esti belváros éjszakájában. Egyelőre. De ígérem ide még visszatérünk. 
Szóval Rozália és Filendzsi második ajtó mögött már aktívabb tevékenységet talált: hatalmas fekete falra Budapest térképe rajzolódott, ahol a mi és több száz ezer fővárosi fiatal egykori kedvenc, ma már zárthelyének neve rajzolódott ki.
Múltba révedés volt ez, Fekete Lyukkal, Kultiplex-szel, Müszivel, Zöld Pardonnal, Pecsával , R33-al és még fiatalságunk jó pár egykori szentélyével, ami mellett azok a kocsmák, közösségi terek és táncmulatságoknak helyet adó komplexumok is feltűntek melyeket már rég sírba temettünk a kerületi önkormányzatos végzetes pecsétjének következtében. A falakon térképek, az ablakpárkányon műanyagbabafejek , én meg csak kapkodtam a fejem, hogy és nem győztem betelni a kontemporariárt lenyűgöző ötletgazdagságával és lélegzetelállító látványvilágával - ami olyan kreatívan ötvözte a trasht a gondolatokkal, hogy még egy palackba zár papírcetliben is megláttad  a művészet szépségét.
bdpst_zarthelyi.jpgÜzemvizitünk az erAIRkély-en folytatódott, ahol máris egy végtelenbe nyúló kacajjal léptük át a küszöböt, ugyanis a képkereketekkel és cserepes növényekkel teli aprócska helyiség ajtaján ez állt:
keretek_kicsi.jpg

És csak, hogy érthető legyen, közben ez a látvány tárult elénk:
keretek_kozt.jpg

Virág Jácint és Fokföldi Ibolya önarcképei után, egy tollvonással kitöltöttem Légzési Anyakönyvi kivonatomat, és lányos zavaromban még azt is megkérdeztem Filendzsivé átkeresztelt Izabelemtől, hogy ide akkor most mit kell írni...
Nevettünk. Nagyon.
Az erkélyi friss levegőből egyenes a sörtranszformátorhoz mentünk, ahol kék és piros komló-maláta kombó közül választhattunk, a soron következő ajtó mögött pedig az élelmezési szakosztály birodalma terült el. Ducipuffok, ismertebb nevükön kukik széles skálája sorakozott egy asztal oldalára  ragasztva, és egy látványosan rágózó lány lépett oda hozzánk. Úgy hat Orbit lehetett egyszerre a szájában.
"Üdvözlöm Önöket az Élelemezési szakosztályon. Mivel gyárunk november 5-én bezárásra kényszerül, a jövő léggyárának modelljét kellene itt prezentálni, nyáluk és kreativitásuk segítségével"- szólt a rágó lány, aki ezek után a rágógumiból való lufi fújásának pozitív hatásait ecsetelte. Megkínált egy jó nagy adag szájizomerősítővel és terepgyakorlatra invitált. Helyszíni munkavégzésünk célja  pedig abból állt, hogy a rugalmas édesség gömbbé való fújása során pozitív gondolataink egy helyre koncentrálódnak, és ezen gondolatokat szét kellene oszlatni a világban - a hatékonyabb munkavégzés elérése érdekében. Feltűnést mellőzve, észrevétlenül kellett az emberek körül rágókat pukkantgatni, hogy kedves és jóságos gondolatkoncentrátumunk minél több gyanútlan gyárlátogatót és dolgozót "megfertőzzön".
img_6646.JPGImmáron  részesei lettünk a performansznak, és kezdtem valóban véresen komolyan venni Rozáliát, megérett bennem a küldetéstudat, és a Takarítási ügyosztályon és a Kedvesség szakosztályon már felelősségteljesen és céltudatosan beszélgetettem a gyakorlott osztályvezetőkkel, akik továbbra is széles mosolyt, megdöbbenést és sokszor kitörő nevetést csaltak elő belőlem. 
Laskagombákkal teli terembe érkeztünk, ahol tetem méretű nejlonzsákokból figyeltek kifelé a se nem növény, se nem állat földlakók, akiket kedvünk szerint festegethettünk színes ételfestékkel és permetezhettünk friss harmatvízzel. A  Kedvesség szakosztály vezetője kedvesen szegezte nekünk a kérdést- Mit csinálunk, ha rosszkedvünk van? 
Válaszainkat pedig a  falra festhettük. Én a NEVESS sokat! javaslattal álltam elő, és mázoltam fel kék tintával a diszkógömbök fénymintáival színesített hófehér falra végtelenül egyszerű ötletem.img_6652.JPGGombaszaporítás után a laboratóriumba érkeztünk, ahol egy szemüveges szakember tájékoztatott minket a csigák igencsak messzemenő és pozitív gondolatairól, melyeket évek óta gondos szakértelemmel vizsgálnak egy speciális labor falain belül. A szám tátva maradt, egyszerűen nem hittem el azt a közeget, melyben csigaedzőterem, spenótzselé, mint csigaeledel, csigatojások és természetesen hatalmas afrikai óriáscsigák, akik egy rézszalaggal körbekerített üveglapon függtek a terem hátsó részében. Gondolataikat speciális magnószalagra rögzítették tanulmányozva ezzel a lassúság bajnokainak olykor vontatott eszmefuttatásait.
img_6689.JPGA puhatestű csigacsapatnál tett látogatás közben egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az összes gyári dolgozó a látogatókkal együtt a folyosón tömörül, mert elkezdődött a nyelvtanulás. A GYÁRban ugyanis egy külön jelnyelvet használtak, melyek olyan mozgásformákkal kötötték össze a szavakat, mint, hogy ha a tengelyed körül forogtál, és akkor elefántról magyaráztál. Sose menjek hasznosabb nyelvtanfolyamra! 
Két szakosztályra volt már csak időnk ellátogatni, mert zárt a gyár, így utolsóként kaptunk egy laza agymosást a Takarítási ügyosztályon, majd  elsajátíthattuk a láthatatlanság képességét egy olyan nőtől , akinek már a léte is a szürrealizmus legmélyebb bugyraiban gyökerezett- majd megszólalt lassú, komótos magyar akcentusos angolsággal. 
De ne szaladjunk ennyire  előre.
Hiszen pont a  csigák után pillantottam meg magamat, pontosabban a hátamat a falon mint az óra dolgozója. Nagyjából hatvan perccel ezelőtt készült Rozáliáról az igazolványkép, a GYÁR archívumába. Emlékeztek?
Igen, csakhogy nem széles, és büszke diadalittas mosolyom látszódott a képem, hanem csupán fehér sisakom és hajam hátulja, ahogy leomlik pöttyös ruhámmal fedett vállamra. Mondta Iza, hogy mókás lesz, de erre a húzásra nem számítottam. Fejcsóválás és nemhiszemel érzések közepette tipegtünk be a Takarítási ügyosztályra, ahol egy olyan arrogáns nő fogadott minket, hogy pár pillanatra elhittem, hogy nem szerepbe van. Hanem mindez valóság.
img_6702.JPGA felettébb pökhendin viselkedő fehér ruhás hölgy cetliket ragasztgatott a helyiség falára, és panaszkodott, hogy sok a dolga, nem ér ránk. Aztán elkezdtünk segíteni neki a falra pakolni a papírfecnikre vésett negatív tulajdonságokat, majd érkezett még néhány ember, és a nő végül megjegyezte, hogy ha már segítettünk, talán részesei lehettünk a léggyár egyedi tréningjének. Mielőtt az unszimpatikus vonásokkal felruházott pszichiáter, Dr. Kraszpor, elkezdte volna a speciális szeánszot nyomatékosan figyelmeztetett bennünket, hogy a szobában történtekről SOHA SENKINEK NEM BESZÉLHETÜNK. 
Bocs, Doki.
Szóval körbeülünk egy kék kristálygömböt, ami egy kerek asztalon hevert. Az arrogáns doki olyan komolyan vette  a szerepét, hogy tuti azonnal átjutott volna színművészeti nemhogy első, de második rostáján is  a negatív főhős karakterben. Közölte, hogy rábukkantak Paulina Colelino évszázadokkal ezelőtt élt filozófusnő bölcs gondolatainak foszlányaira, és bár nem tudják pontosan mire gondolhatott, de sejtik, és rekonstruálták eszméit . Majd lekapcsolta a villanyt és megkért, hogy  tegyük azt amit mond.
Tömény 10 perc relax, szem lecsuk, meditatív hangfekvés, ellazultam és mosolyogtam. 
Távozásunkkor Dr. Kraszpor száján is megjelent némi felfelé görbület, örömét fejezete, ki, hogy átadhatta a titkos tudást, és annyira benne maradt végig a szerepében, hogy neki köszönhetően már én is egyedül  Rozália fejével tudtam csak gondolkodni, régi önmagam pedig valahol az üllői úti fák alatt bolyongott.
img_6692.JPGTitkos tréning után szippantottam egyet a léggyár magas szeretetkoncentrációjú levegőjébe, és hálás voltam. Izának, aki elhozott, az alkotóknak akik ez kiagyalták és az életnek, hogy eljutottam ide.
És ekkor még nem is tudtam, mi vár rám a lámpaburákkal  teli rejtőzködő szakosztályon!
Kétségtelen, hogy gyárlátogatásunkat a csúcson hagytuk abba. Mint utólag megtudtam Szabó Veronika színésznő, alkotó és művésznő repített el egy olyan univerzumba üzemsétánk utolsó állomásán, hogy még karaokezni is képes voltam ( pedig soha semmilyen körülmények között) - Rozáliaként! Vonakodva indultam neki a szobának, de Filendzsi, az egykori Izabel, olyan lelkesítő mosollyal marasztalt a kék szőnyegen sárgán rikító burákkal teli helyiségben, hogy végül beadtam a derekam. Butított angolsággal okított Veronika, akinek karakterét hol egy Otto Dix festményről elszökött nőként azonosítottam, hol pedig Almodóvar pusztítóan kubista színésznője villant az agyamba a Nők a teljes idegösszeomlás szélen című szatírából.
Veronikát valójában egyikkel sem lehetett összehasonlítani, olyan káprázatosan kérdezgette, vajon hogyan tudnánk láthatatlanok lenni a fehér falon. HÁOTUBEINVIZÍBLŐ?
Ekkor már csak Rozália létezett, aki egyre többet beszélt,  zavart mosolyát magabiztos fogsorvillantás váltotta fel, és spontán bújócska után izgatottan vonult át a nagyobbik térbe, ahol a fehér falra vetítették Michael Jackson Beat it című örökzöldjének szövegét - beat helyett pedig BREATH-ot kellett kántálnunk. Skandáltuk is széles vigyorral, férfiak és nők egyaránt, akik ezen az állomáson már teljesen átadták magukat a léggyár levegőjének - és velük együtt én is megszédültem kreativitás illatától. 
img_6693.JPG

A csillagok felmásztak már az égre, a Légygyár homályba szunnyadt, leadtuk a munkaruhát, megkaptuk az üzemi diplomát és lesétáltunk a negyedik emeletről. Kellemes nyugtalanság lett úrrá rajtam. Éreztem, hogy napok kellenek feldolgozni a látottakat és örömittasan nyugtáztam, hogy a képzelőerőmmel semmi gond nincs, és csak ki kell szakadnom a sokszor pesszimista motorok hajtotta, hatalmasok által kreált valóságból, és gyermeki naivitással ugrani egy nagyot színes végtelenbe.
Minél gyakrabban.

Divatszámtan bőrbekecsben mérve

Vajon hány fekete műbőrdzsekit gyárthattak Kínában az elmúlt három évben? - fogalmazódott meg bennem a költői kérdés egy homályos pénteki hajnalon a  négyeshatos villamos reggeli tömegében. Minden második lányon, és minden ötödik srácon eme sötét ruhadarab éktelenkedett a BKV  nyomasztó tömegének érintésben - és félreértés ne essék- nekem is van.Ez már a harmadik.
Mert az előző kettő szétmált. Szétesett. Elszakadt. Tönkrement. 
57715864dafb664f9ba2220aaa477aa0.jpgkép:pinterets

A világ fontos kérdéseiről elmélkedő rovatunkba illő eszmefuttatás a barátaim közt is felvetettem, majd mindenki megtette tétjét arra, vajon hány ember és gép szorgos kis munkája révén árasztja el nyugateurópát a gyorsdivat fekete műbőre, melynek cipzárja másodpercenként kattan az egyre hűvösebb októberi éjszakákban.A józan paraszti ész, ami már akkor is nehezen ment mikor  félbevágott almákat és a tortaszeletek kellett elosztani matekórán a törtelméleteknél- szóval kiindultam a H&M multinacionális mamutvállaltból. 
Aminek  nagyjából 4300 üzletében a világon  vehetünk fekete bőrbekecset, minden üzletben legalább kell lennie két méretsornak (XS-XL), és minimum egy fazonnak. Számtani hiányosságaimon felülkerekedve, a divat szellemében  trendek helyett számokat teremtve -  számológép azért elől hagyva-sicc(!).

Szöveges feladat 1.0.
Vegyük úgy, hogy minden üzletben van 10 darab dzseki ( két méretsor).
Mivel minden üzletbe hetente(!) új kollekció és áru érkezik, ami  havonta 10x4 = 40 darabot jelent. 
4300x40= 172.000 bőrfelöltő készül havonta, hogy a lelkiismeretes trendfenntartók igényei tökéletesen kielégüljenek.
Ám a gyorsan múló divat aranykorát éli, így számoljunk még 20 hasonló nagyvállalttal, akik hasonló számokkal büszkélkedhetnek üzlet- és dzsekiszinten, mint a  H&M.
172.000 x 20= 3.440 000 darab fekete műdolmány, melynek tonnában mérendő mennyisége most elhanyagolható.
Mindez tehát egy hónap termése világszerte, amiből van 12 egy évben, az alapkérdés pedig az elmúlt három év fekete műbőrkabát állománya.
3.440 000x12x3 =  123 840 000, azaz nagyjából minden magyar embernek jutna 100 évre való színtiszta szintetikus bőr, kabátra szabva.
Nyolc plusz négy évnyi matekóra és több mint két óra  hétfő esti magadon kuncogás után megszületett vagy megszültem a számot, mely némi bulváros túlzással csapja az 125 milliót (!).

problemamatematico.jpg

kép: tumblr.com

Hipp-hopp pikk-pakk, könnyebb ez mint a  térgeometria vagy a valószínűségszámítás. Se  oktaéderek, sem színes golyók - itt most csak fake bőrdzsekik vannak, melyek iránt 3 éve szakadatlanul nő a  kereslet. 
Én pedig vért izzadva matekozok este tízkor az íroasztalom felett, hogy mennyi az annyi.
A világ lakossága pedig- aki hordja is a blackbőrbekecset és nem épp a harmadik világban várja, hogy ruhaadomány helyett inkább tiszta víz érkezzen - 3 milliárd 651 millió ( Afrikát és fél Ázsiát nem számolva).
Tehát kedves fásztfesön óriások. Tökfelesleges ennyi bőrdzsekit gyártani, hiszen abból a majdnem 4 milliárd emberből van egy csomó nyugdíjas, óvodás, műbőrellenes, trópusokon lakó, Szibériában élő és sorolhatnám, tehát nagyvonalúan levonnék 2 milliárdot.
68380a9072899432fe6b05862d0092d1.jpgMarad 2 milliárd emberke, annak a  fele nő. Ezekre a hölgyekre évente(!) 40 millió kabát közül tud válogatni szerte )( világon, három év alatt pedig ugye közel 125 millió dzseki  (de szerintem szerényen számoltam) talál gazdára- vagy nem. És akkor ebbe azt még nem vettem bele, hogy kinek van erre pénze , igénye és  hány darab olcsó, a távol-keleten gyártott fakedzseki végzi a januári leárazáson, majd  világcégek elhagyatott raktárépületeiben...
Ahol úrrá lesz rajtuk az idő vasfoga, és igazi real leather társaikkal ellentétben szépen lassan szétporladnak, és az idő martalékává válnak, elrohadva a gardróbok mélyén, elhasználódva a jeges novemberi szelektől...

 

 

Az irodistafantom és a reklámszellem esete

Félelmetes pasiügyek

Régen ez valahogy nem volt divat. Ha egy pasi el is tűnt, előbb -utóbb előkerült, ilyen- olyan magyarázattal. Legalább. Mostanában viszont már nem dívik semmiféle indokot előhozni az eltűnésre vagy csak szimplán hozzávágni a másikhoz egy viszlát, sziát. Mert menő, ha szellemként tovaszállsz, jó kísértet módjára, függetlenül attól mennyi időt töltöttél a másikkal.

A  sorban sokadik ghostingoló fiatalembert követően jött szembe velem Angela Dean portréja:tumblr_ntvnmbk63u1uweozpo1_1280.jpg

Amiről csak annyi jutott eszembe  :  Pasiügyeim egy képben.
Kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy bizony az emberek ilyenek. Sokkal egyszerűbb eltűnni a ködben, mint mondani valamit. Nem magyarázat kell, vagy talán mégis? Miért olyan nehéz azt mondani, hogy csajom van, nem jössz be, találkoztam valakivel, nem akarok kapcsolatot...satöbbi? 2017-ben talán ez már teljesen normális, csak én nem szoktam még hozzá. Lehet valójában válasz sem kell  senkinek. Csak én ragaszkodom görcsösen a hozzá.
Azt hittem az én generációm nem ilyen. Hát de.
Egy év alatt akár két szellem kastélyt is megtölthettem volna velük, kár hogy nem jutott eszembe hamarabb a vidámpark felújításának lehetőségeként.
Köszi srácok!

A reklámszakszellem (28 éves)
w28dq9k9xw_jr3e4.jpg
Az informatikus mumus (28 éves)
ed42f5177881c1012fe4f36e86769e55.jpg

A területi képviselőghost (29 éves)
b1baa68e461ae77d89dc681df42b6f82_1.jpg
A művészszellem (29 éves)
l4zr2fpburibyqdf.jpg

Az irodistafantom (29)
fantome-vieille-photo-12.jpg
Vía: angeladeane.com

 

 

Békakrém ebédre? Bárányagy vacsorára?

Morbid lakomakalauz á la Dalí

Salvador Dalíról mindenkinek a szürrealizmus jut eszébe először. Meg a camembert sajt ihlette folyó órái. Gala. A fekete Cadillace-je. A naplója. Az andalúziai kutya. De furcsamód receptekkel teli kötete valamilyen különösen rejtélyes okból kifolyólag elveszett a múlt homályában. Ezidáig.
Tegnap ugyanis megvettem Salvador Dali szakácskönyvét.
Tádám:
fullsizerender_4.jpgNéhány éve szúrtam ki egy brit blogon katalán bajuszkirály kulináris kötetet, majd azonnal rákerestem a neten. Az 1973 -es első és eddig megismételhetetlen kiadása potom 100 ezer forintba fájt az Ebay antik piacán, így türelmemre hagyatkozva vártam, hogy esetleg  valaki másnak is feltűnik valamelyik féltekén, hogy létezik egy ilyen gyöngyszem és méltatlanul kevés van belőle.

És láss csodát imáim meghallgattattak : 2016 -ban a Taschen kiadó gondozásában megjelent az eredetileg francia nyelven íródott KÖNYV, ami pár hónapja még csak a külföldi oldalakról volt elérhető. Aztán szinte kívánnom sem kellett, kedvenc pesti kötetkereskedőmnél ráleltem a csodára:az angol nyelvű, a négy téglányi súlyú, ámde értékében számomra felbecsülhetetlen tömegű izgalmat, élményt és a rácsodálkozás leírhatatlan édes döbbenetét tartalmazza.1478694706_va_dali_diner_pr_020_021_1608151839_id_1071994-810x577orig_main.jpg

És, hogy mi van a könyvben?
Warning!
Gyomrok inkább legyenek üresek, nevetőizmok kilövésre készen, az elborzadást előcsaló ingereket pedig próbáljuk visszafojtani.
Spoiler: csiga,béka,tüdő - csak úgy bevezetőleg.
Én szóltam. 

Egyelőre még nem álltam neki, és egyelőre még a lelki erőm sem gyűlt össze arra, hogy grillezett bárány fejjel várjam a barátaim vagy éppen békönnel körbetekert borjúagyat szervírozzak a családi asztalnál - de egyszer úgyis tartok egy Dalí - estet. Ám nemcsak Hannibal Lecter - féle fejes finomságokat ajánl a történelem legszürreáliabb vacsoráját megálmodó festő, de combból készült békakrémet, csigalevest és/vagy pörköltet is készíthetünk házilag - bár én mint gyakorlott éticsigatartó anyuka, biztos nem áldoznám be a konyhapult oltárán csúszós kedvenceimet. Bár azt sem mondanám, illetve írnám, hogy több gusztusom van egy tavalyi pacal névre keresztelt bendő-gyomor-ökörláb hústrió gyomorforgató ízkombinációjához.
24249f0f6c0e55b606e15fbeaa9fa286.jpgTöbb órás lapozgatás után biztosíthatom a kísérletező konyhaművészeket, hogy a vasárnap déli rántott hús helyett a 12 fejezetből álló morbid lakomakalaúzt tuti elűzi az éhséget, vagy így vagy úgy. Égő zsiráfok és gólyalábas elefántok helyett királyrákot, fürjtojást, bébipulykát, afrikai malacfejet vagy angolnát ajánl, sőt a Dalí a vegánokat sem hagyja magára és külön a zöldségnek is szentelt egy teljes fejezetet- olyan anti-húsos hamikkal, mint a  fancy gombapüré vagy az Alexander Duma ihlette saláta .
És akkor az afrodiziákumok- Megeszem Gala-t című fejezetről, még szót sem ejtettem! 
les-diners-de-gala-les-diners-de-gala-dali-gastronomique-chicken-and-christ_1046.jpgDalí nemcsak a festményein, de a konyhában is előszeretettel alkalmazta az szexualitást, így az erotika sem hiányozhatott a kajabibliából. Hála Galamániás urunknak akár már ma este becsempészhetjük a vacsorára szánt mirelit krumpli mellé a Vénusz ihlette húsgolyócskákat, de kíséretezhetünk Sellővállal bárányból, ehetünk fekete retket vaddisznólábbal, végigehetjük a  homárszivárványt( zöld fehér és piros kolorokban) vagy akár a Sába királynője pástétommal is csábíthatunk - kizárólag a  szerelem jegyében. Majd, hogy minden le is csússzon, öblítsünk brendy, narancs, gyömbér a Cayanne bors keverékéből alkotott Casanova koktéllal!

Ps: Azért azt remélem mindenki kiszúrt, de  ha nem a könyv borítójának alján a művész egy mozdulatsorral prezentálja , hogyan is kell a dobozból kikandikálóbékát fejen szúrni.

 

A pesti éjszaka margójára

Az egész az Aurórával kezdődött.

Ez olyan, mint mikor éppen az aktuális exed után siránkozol, nyalogatod a sebeid, hogy ú! ez sosem fájt még ennyire. Dehogynem! Csak az évek elteltek, az emlékek megszépültek és valahogy az akkor kínzó hiány most egy másik alak árnyékának öltött testet és már másért érzed a kínt. Nyilván azért egy kocsmabezárás nem egy szakítás párhuzama, de valahol mégis. Mert fáj. A te helyed volt, a te emlékeid, a te hangulatod.

img_4244.JPG

Volt egyszer egy Kuliplexünk, egy West Balkánunk, egy Super8-unk. Egy Diákszigetünk meg egy régi Instantunk. Alig tíz éve egy Zöldpardonunk és egy Rionk, akinek meg a Coronita és a Hajógyári hiányzott az idén tavaszig még járhatott az R33-ba. Aztán most jött egy rejtélyes Aurórazzia, egy Gozsdu Manodráma, egy Méltóságáért küzdő Müszi és az utolsó szárnycsapásait megélő Gólya. Tüntessünk? Fogjunk össze a helyekért? Van értelme? Úgyis előbb vagy utóbb egy buldózer áldozata lesz a több száz éves épület- vagy az enyészeté. Anno Fekete Lyuk is bezárt és majdnem , hogy már csak a Keret Klub és a Vittula pislákol alternatív univerzumként a pesti éjszakában.

img_1102.JPG

Mérgelődni, igazságérzetért harcolni, és együtt kiabálni, hogy ez így nem ér! - lehet. De kicsit úgy érzem felesleges. Anno a ZP bezárása is felért a magyar ifjúság kasztrálásával, aztán megnyitott a Park, lett egy Müszink, ami után majd lesz egy újabb Gólya, GMK vagy akármi. A nyolcvanhat éves nagyim is mindig az mondja, a világ folyamatosan változik, de valójában minden ugyanaz. Nyílni fog egy újabb Gólya, lehet Fecske néven, a Müszi sokadik emeletéből lehet Bunker lesz, de mi lemegyünk majd a pincébe, és nemcsak nyarat de egész évek húzunk majd le az új helyeken, feltöltve ugyanazzal a gondolkodó kreatív és örömteli fiatal lendülettel, mint ami azt a közösséget létrehozta, ami ezeket a helyet mindig is életben tartotta. 


img_8130_1.JPGUtóirat: Az Auróra holnap kinyit és talán, valamennyire a nyócker élete visszatér egy valamikori kerékvágásba.

 

Egy elcseszett nap szivárványa

Van az a nap amikor fél kilencre mész be a munkahelyedre, majd rájössz, hogy délután kettőre kellett volna menni. Van az, hogy ugyanezen a napon este tízig dolgozol, alig várod, hogy hazasuhanj az éjszakába a bringáddal, de leesik, majd beszorul a lánc. Aztán lehet sírni, bosszankodni, puffogni és szentségelni, hogy miért történt ez így, a franc essen az egészbe, te utálod a világot, mert meggyőződésed, hogy ő utál téged.
És mi van akkor, ha senki nem utál senkit?

EZ:

Enyhe másnappal a szervezetembe keltem csütörtök reggel fél hétkor hat helyett, és miután kiskanállal összeszedtem darabjaimat a lepedő gyűrődései közül, elindultam a szakadó esőbe, a vihar kellős közepén a kényelmes 4-6os villamosra, majd onnan áthuppantam a metróra. Lóhalálában, pár perc késéssel, de beértem, pontosabban beestem. Meetinget már javában tartó főnököm jóhiszeműen mosolygott, hogy semmi baj nincs, hogy késtem, de igazából csak kettőre kellett volna jönnöm. Pár hónapja még kidudorodtak volna az idegszálak a halántékomon, most egy mosoly kíséretében – még a táskámat sem tettem le- már ki is fordultam az ajtón és hazajöttem. Útközben megláttam az akciós szupershoppot, ahol gondolkodás nélkül csillapítva elnyomott indulataim vettem néhány zseniálisan egyedi darabot. Még jó, hogy felkeltem korán!

img_1887.jpg

Napi kálváriám persze itt nem ért véget, de mivel hazajöttem, két és fél órát szunyókáltam, ami azt eredményezte, hogy úgy éreztem mintha eltelt volna egy nap, és most egy újabbnak kezdek neki. Mire felébredtem már száz ágra sütött a nap. Több se kellett egyből két kerékre pattantam, és széles mosollyal indultam el újra dolgozni, immáron az esőillatú délutáni Budapestre.

Dolgos munkanap utolsó órájában már arról álmodoztam ilyen jó lesz tekerni este a kihalt Pesten, végigsuhanni a Szabadság-hídon és érezni a pesti este nyújtotta hangulatot. Át is cseréltem gyorsan a balerinám napközben féláron megvásárolt sportcipellőre, mert mindenképp haza szerettem volna hozni a vadiúj szerzeményt. Így új cipőbe vágtam neki az éjszakai testmozgásnak, ám drótszamaram váratlanul cserbenhagyott. Öt perc tekerés után lánc leesett, beszorult, de Tekla nem esett kétségbe. Még.



Jó hát akkor sétáljunk. Gondoltam. Egész pontosan az alagút utáni templom sarknál történt a tragédia, melyet a Tabánhoz egyre közeledve éreztem, hogy nagyban meg fogja nehezíteni a hátralévő szakaszomat. Szóval több sem kellett, kiröhögtem a fojtogató sírást és elhatároztam: márpedig én kirángatom megszerelem azt a rohadt láncot, mert valahogy nem vágytam a másfél órás sétafikára este tízkor. Első körben állt a bringa, én meg nagy akkurátusan elővettem két papírzsepit, hogy na majd azzal, hogy kicsi kacsóm ne feketedjen az olajtól. Rángattam, húzogattam. Semmi. Tovább gyalog. A Tabán alacsony kőfalánál azonban gondoltam egy nagyon és felhajítottam vízszintes pozícióba a kétkerekűmet és jött egy újabb márpedig én ezt visszateszem életérzés, ami abba torkollott , hogy tényleg nyakig olajos lettem. Séta tovább oldalamon a Favorittal. Húsz méter után újra elegem lett , és újra rángatni kezdtem. Néhány bringás eltekert mellettem, de mivel annyira el voltam merülve a szerelésben,de rám sem bagóztak. Szenvedéseim után, már kis híján feladtam, és ismét megkörnyékezte szememet az opálos könny árnyéka. Beláttam: női kéz erre nem elég.


Hangos sóhajok társaságában és kissé bosszúsan toltam tovább a járgányt- ami esetemben nem járt – majd elhaladta mellettem egy srác, aki rám nézett, majd visszanézett, látta , hogy szarakodok, de mivel addigra már toltam, nem állt meg. Aztán egyszer csak a fiú visszafordult és leszállt. Megkérdezte mi a baj. Kissé bosszankodva elmagyaráztam, aztán zsepik és kézfertőtlenítő társaságában pár perc alatt kirángattuk a láncot, felpattantam és mint kiderült majdnem hazáig együtt tekertünk, mert ő három utcával lakik lejjebb , mint én. Végigdumáltuk a Szabadság-hidat és miután ő lefordult hálám jeléül csoki híján nekiadtam a kézfertőtlenítőmet.

Annyira közhely, hogy légy hálás az életben,  de annyira igaz, hogy ezt a kis szösszenetet le kellett írnom. 
Mert végülis két végletes nézete van ennek az átlagos júliusi csütörtöknek:
Rosszkor megyek be a melóba, másnapos vagyok, és még a bringám is cserben hagy - vagy vettem két szuper kabátot, és egy negyedárra leértékelt cipőt, majd este nem egyedül, hanem egy jófej sráccal tekertem hazáig- aki megszerelte a bringám.

Amikor tízből egy pszichopata, a többi nyolc meg selejt

Sztereotipikus

Párkeresés? Pártalálás? Nézőpont kérdése, de hosszú évek alapos tapasztalatai arra engednek következtetni, hogy erős határozottsággal állíthassam: 10 férfiből csupán 1 esélyes a harmonikus párkapcsolatra.
Miért?
Mutatom!

borito.jpg           Fotó: Tumbr
(Vigyázat: a cikk túlnyomórészt általánosításokban gazdag és erősen sarkított! A a sorok közti igazságra mindenki maga bukkanjon rá - saját felelősségre!)

Mielőtt elkezdenéd keresni, vagy épp rátaláltál, légy résen!
Mert:

Egy pszicopata
Nem, nem a baltás gyilkos,és nem is a békávén utazó bolond, hanem a lassan rádtelepedő, életedet nem kiegészítő, sokkal inkább megkeserítő úriember (se). Jelek vannak, melyeket nem mindig könnyű észrevenni, de, ha már nem látod a barátaidat, a fától az erdőt és apránként elveszted önmagad na az már baj. Kerüld olyan messze, amennyire csak tudod!
tumblr_ojrjb4cfvu1vrco2yo1_500.jpg                          Fotó: Tumbr

Kettő meleg
A feminizmus térhódításával és a metroszexualitás elterjedésével a nemi identitások is gyakran indefiniálhatatlanok, ami nem baj. Csak, ha hetero vagy és egy ember mellett képzeled el az életed , akkor érdemes kiszűrni a biszexuális, szakállas cukroborsókat, akikben bár külsőleg ott nyugszik az ősállat, valódi énjük elbúj a bozót mögé.
kep.jpg                    Fotó: Tumbr
Kettő foglalt
Harminc felett azért már divat a párkapcsolat. Csak sokszor inkább a kényelemről szól, meg a jóleszez-ről, és hiába lenne más, a szokás nagy úr. Persze akad kivétel.
1aa3d6df-8752-430d-9762-be9735822d49-sc_500_375.jpg                          Fotó: Tumbr
Egy lúzer
Rendes állás helyett bolyongás a sötétben, rászorulva anyuékra, gyakran otthon lakik és nem találja önmagát. A szerencsétlen srác a gimiből, akinek felnőttként sem jön össze az élet, de hát ugye segíts magadon Isten is megsegít majd- amit ők gyakran vagy nem tudnak, vagy tudják, de leszarják. Jó nekik a hétvégi házikoszt, ha anyu kitakarít a héten, és Rapidrandira és Tinderre járnak párt találni.
large.gif                           Fotó: Tumbr

Egy, akinél a pénz diktál
Igen pontosan azok a férfiak, akik azt hiszik egy kocsikulccsal és egy menő ügyvédi állással bárkit levehetnek a lábáról. Piszkosul fárasztóak, szar humorral és elképesztően nagy arccal. Jobb nem is szóba állni velük, hiszen úgyis képtelenek felfogni, hogy nem bakjegyekre, hanem társra vágyunk.

tumblr_nn3vmezmou1utyaato1_500.jpg
                    Fotó: Tumbr

Egy zenész/fotós/grafikus/blogger/hipszter/- vagy mindez egyszerre, egy kortárs polihisztor
Na, ők a legrosszabbak. És nem azért mert művészlelkű érzékeny srácok- azzal nem lenne baj, hanem mert képtelenség kiigazodni rajtuk. A zenészek gyakran a foglalt kategóriába tartoznak, de őket ez nem érdekli, a grafikusok egy másik univerzumban élik kreatív világukat, a hipszerektől meg még a hipszerek is falra másznak megjátszott apátiájuk mély gödrében, a fotósokat hasonlóan nem érdekli a hűség, az újságírók, pedig sokszor magasabban szállnak a föld felett, mint illene.
tumblr_static_tumblr_static_640.jpgFotó: Tumbr

Egy, aki tökéles lenne, de
Tombol a szerelem, megvan a kémia, de nem egy felé néztek. Ismerős? Te hétvégén másznád  a hegyeket ő inkább a gép előtt ül. Gyereket szeretnél, ő még rá sem tud gondolni. Csapatnád a technót, ő inkább letölt egy filmet, arról pedig már ne is beszéljünk mi lesz húsz év múlva. Jobb ezeket elengedni, mert 30 felett ember már nem igen változik.
large.jpg                      Fotó: Tumbr

És végül maradt az az egy, az Igazi, az a Rohadt Nagy Ő, aki valahol ott van a világ másik végén, vagy épp a szomszédban, csak nem jársz lakógyűlésre....

 

süti beállítások módosítása