Fájdalmas éjszakán vagyok túl. Meg napon is.
Dagad a fejem. Nem tudok mosolyogni.
Bár bújogatott már szép csendesen, nem zavarva meg békés napjaimat, de most! Robbanásszerűen beette magát az életembe, és két napja képtelen vagyok szabadulni tőle. Két diploma után már pont elég bölcsnek érzem magam, nem kell nekem még egy plusz fog! 
Csakhogy ez nem rajtam múlik. Hanem a szájsebészet és fogorvosok szakszerű munkáján. Mert akkor most ugye, ő izé...mennem kellene legalább egy fogröntgenre. Naivan próbáltam én megállapítani hátrahajlított nyelvemmel, és mutatóujjal kitapogatni, hogy vajon elfér-e ez a bölcs fog- és bár eldöntöttem, hogy nem, azért csak nem ártana ,ha szakember is belenézne mi van a számban. Mert hely az szerintem nem sok. 
Az alattomos fogfájásnál nemigen van rosszabb. Lemegy a tokodra is a gyulladás, fáj az egész garatod,  majd visszakúszik és mikor már szinte azt hiszed, hogy elmúlt, újra lemászik a fájdalom.
Hogy mi lesz velem és a bölcsességemmel?
Teljesen úgysem vesztem el. Maximum az evolúció eme csonka csökevényétől meg kell szabadulnom sebészkés által.
Legyen így, ha rágószerveim  nem fogadják be az új jövevényt, hát beletörőm. 
Kapjuk ki!