Ki nem állhatom Hugh Grantet, így alapból hendikeppel indult nálam a The Undoing. Nicole Kidmannal meg csak annyi a bajom, hogy baljósan másképp néz ki, mint a Bankok Hiltonban az értelmetlenül sok plasztikai műtétnek köszönhetően. 
Így 50-50%-on állt nálam a HBO népszerű sorozata, amivel bölcsen vártam három hetet, hogy ne kelljen oly sokat izgulni a következő részig. Tegnap végre kiderült az igazság, meg is könnyeztem, de csalódás üressége is megtöltötte a tévé és köztem tátongó űrt. 
Kivételesen nem Hugh Grant színészi teljesítménye miatt. 

És itt véget is ért a spoilermentes övezet.

Fotó: HBO

Tudjuk, csak nem hisszük el.

Bevallom az első két rész után teljesen más irányt képzeltem: adott egy boldog klinikai pszichológusként dolgozó családanya (Nicole Kidman, mint Grace), gyermekonkológus férjjel (Hugh Grant, mint Jonathan).  A kezdeti képkockákban az Grace megismerkedik egy nála jóval fiatalabb lánnyal (Matilda de Angelis, mint Elena Alvas) majd egy liftben meg is csókolja. (Kicsit felidézte a Hatalmas kis hazugságok hangulatát, hisz sokáig ott sem tudtam, mi a francról szól majd...és lám még a stáb is ugyanaz, mint ott!) Az első néhány jelenet egy leszbikus kapcsolat virágzó kezdetének első hajtásaira engedett következtetni, aztán gondolataimat feloszlatták a látottak. 

Snitt.
Megölik Elenát.
No, itt válik érdekessé a sztori, mert Susanne Bier rendező tulajdonképpen egy silány krimit tolt az arcunkba, ahol már – akárcsak Colombo történeteiben – az elején tudjuk ki a gyilkos, csak vissza kell pörgetni az eseményeket.
Itt is tudjuk, csak nem hisszük el.

Ebből a szempontból számomra rémunalmas volt a sorozat, de sok kritika ellenére a jellemábrázolás szerintem briliánsan hoztak a színészek. Kidman az erős, határozott nő karakterét formálta, aki munkájában betonbiztos, saját életében azonban bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Porcelánszerű rezzenéstelen arca nem sok érzelmet tükrözött, de talán pont ez a tehetetlenség ábrázolása volt a cél. Apját, a zseniális Donald Sutherland alakította, akinek a legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a lánya számára példaként szolgáló házassága csak látszat volt. Ő is egész életében csalta a feleségét. 
De térjünk vissza a gyilkosra. 

Tűpontos esetleírás egy pszichopata elméjéről 

Aki nem találkozott még nárcisztikus jellemvonásokkal megáldott, cseppet sem szent, ám annak látszó alakkal, az csak pislog. És hisz, vagy legalábbis bizonytalan a gyilkos kilétében. De mivel valaha én is Grace voltam, beláttam a valóságot tökéletesen palástoló függöny mögé.... 

Az első három részben amúgy minden kiderül kétség se fér ahhoz, hogy Hugh Grant a gyilkos. Viszonya volt az áldozattal, járt a helyszínen a gyilkosság estéjén, DNS-ei a helyszínen, és már az első jelenetben hazudik. A viselkedéseről meg majd később. Egyértelműen ölt, de ő tagad. Mi pedig elbizonytalanodunk.

A sori eredeti címe csalóka, hiszen "Undoing” azaz „Meg nem tett"-ként utalnak arra, hogy az ártatlan férjet csőbe húzták. Bár megcsalta feleségét, csinált balkézről egy gyereket, sok van a számláján, valamiért mégis elhisszük, hogy azért ölni csak nem képes…
Pedig akinek volt szerencsétlensége efféle tankönyvi esettel találkozni, az már az első jelekből olvashatott. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden pszichopata gyilkos, de tény, hogy a gyilkosok közt elég sok a pszichopata. 

Szocio- vagy pszichopata?

Nehéz éles határt húzni a két személyiség illetve viselkedészavar közt, de a lelkiismeret teljes hiánya egyértelműen pszichopata vonásokra utal. Egyébként alapvető differencia a két "beteg" közt, hogy míg a szociopatának a egy trauma okozza a zavart, addig a pszichopaták agya születésüktől kezdve nem úgy működik, mint az átlagembernél. Ergo az érzelmeket aktiváló agyi területek defektesek.

Azt pedig már az nézőre bízza Biar, hogy Jonathannak születési rendellenessége van, vagy gyerekkori traumáját volt képtelen feldolgozni. Persze elhihetjük  a boci szemeinek, melyekkel feleségére és ránk néz, hogy soha nem volt agresszív, aztán mégis minden egyértelmű.
Vagyis már akinek.

Mi is történik a vidéki házban, ahová a gyilkos menekül?

Grace elmenekül fiával tengerparti házukba, ahová a szökött férj is megérkezik. Találkoznak, Grace sikítana, de az üldözött férj a torkánál fogva megragadja, és fenyegetni kezdi.

Bárányból farkas, farkasból bárány, felváltva: a pánik üvöltő szirénaként villan át gyilkosunk agyán és előtör a sötét, szunnyadó én. Jön a fekete köd, ami elborítja pszichopatánk elméjét , és eluralkodik rajtuk a rettegés. Elszúrta. De nem a furdalás dúlja fel évek óta háborgó lelkét. A kétségbeesés vészharangjai konganak a fejében, hogy egyedül marad. El fogja veszíteni imádott feleségét, és tette miatt romba dől az élete.

De mielőtt megsajnálnák vagy elítélnénk, el kell fogadnunk, hogy ő nem olyan mint mi. Hiányzik belőle az empátia, a megbánás, és ahogy a sorozatban is diagnosztizálták a bíróságon: a gyötrődés „képessége”. Nem tud szenvedni úgy, ahogy mi. Képes elhinni, és elhitetni magával és az esküdtekkel hogy nem ő volt. (akárcsak az elátkozott Robert Durst (Az elátkozott: Robert Durst halálos élete c. dokumentumsorozat) felfoghatatlan hármas gyilkossági ügyében).

Degeszre etetnek cukormázzal, végül csak a sebek maradnak

Nem egyedi esetek ezek, ez egy átlagos epizód lehet a világ bármelyik pontján elő átlagos nő életéből. Nem intelligencia, egzisztencia vagy iskolázottság kérdése. Világszerte milliók találkoznak pszichopatákkal(itt meg is jegyezném a nárcisztikus vonások nemtől függetlenek!), és sajnos a legtöbben beléjük is esnek. Elragadó mosolyuk, meggyőző személyiségük, magabiztos kiállásuk tartós kapcsolatot ígér. Degeszre etetnek cukormázzal, végül csak a sebek maradnak. Rájössz, hogy becsaptak. Az egész egy nagy átvágás, ő már nem az ember akit ismertél.
Vagy csak most derült ki, ki is ő valójában?
Kérdőre vonod. Aztán meggyőz. Hibázott. Bocsáss meg neki, te vagy a mindene.
Mit tennél, ha Grace lennél?
Megbocsájtasz?

Készülhetne egy felmérésére a sorozat női nézői körében, hogy vajon hányan hittek ennek a szánalmas gyermekorvosnak, aki még arra is képes volt, hogy feleségét, az áldozat férjét és a saját fiát (!) is megvádolja azzal, amit ő maga követett el?
Miért hittétek el, hogy ártatlan?
Azért amiért én is hét hónapig. Eleinte rózsaszín, majd egyre szürkülő, álomban éltem. Majd kénytelen voltam lépni, mert végül egy fenyegető, koromfekete realitásba csöppentem, miközben továbbra is halálosan szerelmes voltam. Egy ideálba.
Nehéz megérteni őket, mert magunkból indulunk ki. Empatikus ember abba gondol bele, mit érez a másik. De ő nem úgy érez, ahogy mi. Nem lehet ítélkezni, hisz beteg az agya és a lelkéből hiányzik az aprócska darab, az a szeletke, amitől mi tudjuk, hol vannak a határok. Ölni nem lehet.
Az pedig már a magyar fordítók fricskája (Tudhattad volna), hogy tényleg csak az nem tudja biztosra ki a gyilkos, aki nem találkozott még pszichopatával...

 PS: Hugh Grantba kellemesen csalódtam, mondjuk alapvetően pszichopata feje van, de az az hülyeségem:)