Ijeszően lakkozott, magasított gumitalpú lépők, melyek nyilván nem az esztitikai élmény kielégítésére hivatottak.

Rondák, biztos kényelmesek és menők, hisz a legnagyobb divatházak rukkoltak elő velük, így aki igazi fashionista az úgyis vesz magának legalább egyet.
De hiába az egyediség, ezek a topánnak alig nevezhető robosztus kis szörnyek, szerintem még azoknak a nőknek sem állnak jól, akiknek tökéletes lábukat semmi sem ronthatja el. De igen. Ez.

Ez a flamingo színű net-a-porter csoda még a viselhetőbb kategória, bár 42 dolláros ára miatt kicsit veszít a szépségéből.

Erről azonnal Hókuszpók jutott eszembe, ahogy kis piros zokniját belegyűri a fekete rajzolt bakancsába. 65 dollárért már rendelheted is az asos.com-ről, akár halloween-i jelmeznek is jó!

Egy szocialista pártitkár vörös lábbelije - akár egy filmcím is lehetne, melyben a főhős ikonikus kiegészitője ezt a csodás Stories darab. Bizonyára  csillogó fénye miatt 175 dollárt, de a rajta lógó gyönyörű "makkok" mindenért kárpótolnak!
Fehér testvére a Forever21-től már visszafogottabb és mondhatni elegánsabb fazon, de a fröccsöntött gumitalp utánozhatatlan illata, még a monitoron keresztül is belopta magát a szívembe!

És akkor most tessék megkapaszkoni: a ronda, de cipő kategóriában Marni  "virágos"lépője érdemelte ki a dobogó első helyét, hisz cizellált mintái olyan esztétiaki élményt nyújtanak, melyek minden körülmények közt megérnek 650 eurót!

Amikor először megláttam, kénytelen voltam újra végigolvasni- AVOID HUMANS.
Már ekkor megszólalt bennem a kisördög: szeretni fogom ezt az oldalt.
Aztán jött az örömködés.

kép: orlandoweekly.com

Nyitott, pörgős és szociális személyiségnek vallom magam, de nekem is vannak nehéz pillanataim. Főleg hétvégén, mikor az egész heti nyüzsgés levezetéseként jólesne egy tömegmentes hely. De a belvárosban, este kilenc után szinte képtelenség olyan vendéglátó ipari egységet találni, ahol üres hellyel kínálnak.

Az avoidhumans.com weboldal, mint egy isteni szikra eloszlatja tömeget és kinyítja a kapukat az embermentes területekre.
Csak bejelentkezel, és a gps adatok alapján a site máris meghatározza a tartózkodási helyedet és kidobja az összes olyan éttermet, kávézót, kocsmát, parkot, teret, ahol viselkető embermennyiség tartózkodik.

kép: orlandoweekly.com

A helytérkép nyilván nem teljes, de azért, ha vakon indulsz a szombati éjszakába, egészbiztos hasznodra válik. Feltéve, ha nem a legmenőbb szardíniásdoboz-szerű diszkótékába vágysz!

Piros, kék sárga, zöld, fekete , fehér.
Alapszínek melyeknek különböző árnyalatait szinte alig ismerjük a héthöznapokban. Pedig mennyivel pontosabb egy svédbordó vagy egy récevörös, mely egyetlen szóban tökéletesen leírja, az egyszerű piros végtelen lehetőségeit.
Színtanra fel!

EKRÜ
Az ekrü kifejezést a francia écru szóból vettük át, ami nyersselymet jelent. Ez a világos nude tónus, nem mást, mint a tökéletes testszínt fejez ki.

SMARAGDZÖLD
A zöld egyik különleges árnyalata, mely néhány éve még annyira népszerű volt, hogy 2013-ban az év színének válsztották.

MIKÁDÓ SÁRGA
Se nem kanári, se nem citrom- napsugarakat idéző árnyalat, mely a japán császárok aranykorának jellegzetes tónusa. Igazi harsány, feltűnő sárga, ami titokzatosan tartalmaz egy kis okkert.

SIRÁLYKÉK 
A sikrálykéket 1671-ben használták először a szürkeskék ányalat kifejezésére, ám  meghatározás nem pontos, mivel a sirályoknak csupán a szárnyukban van némi kék tónus.A sirálykék valahol a szilva, és az Othello szőlő színenek fáradt árnyalatával írható le.

WENGE
Ha jártál már valaha komoly bútorboltban, akkor találkozhattál  a wenge kifejezéssel, ami az utóbbi évek egyik legnépszerűbb fafajtája. Az Afrikában őshonos Millettia laurentii fa felülete sötétbarna, egy leheletnyi rézvörös árnyalattal.

RÉCEVÖRÖS
Narancssárgás vörös, mely egy havány barna tónussal van megbolondítva. Ezzel a színnel büszkélkedhet még a cserfa és a vörösbegy is.

XANADU ZÖLD
Nem, nem a kínai város, és nem is az amerikai fantasy musical után kapta a nevét ez a különleges zöldes árnyalat, hanem egy jól ismert növényfaj képviseltetei magát a színpalettán. A fáradt, szürkés zöld szín a philodendron levelei után örökölte a xanadu elnevezést.

SVÉDBORDÓ
A svéd Falu városának jellegzetes, mélybordó falai a színszakértőket is megihlették, és a skandináv falfestési hagyomány a divat világába is beférkőzött. A színt az 1500 évek végén a településen működő rézbánya révén ismerték fel a falubeliek: a rézpigmenteket belekeverték a falfestékbe, és bordóvá változott Falu összes lakójának házikója.

Egyik este képtelen voltam elaludni. Azon agyaltam, hogy miért van annyi francia előtagú szavunk. Valószínűleg én vagyok csodabogár, de különösen elkezdett foglalkoztatni miért fekszem franciágyban egy kiadós franciasaláta után franciadrazsét ropogtatva desszertként, a franciára manikűrözött körmömmel. És mivel francia csók nem volt, elkezdtem azon filózni honnan jött ez a sok francia cucc? Nehezebb volt, mit gondoltam, de utánajártam.
kép: Cedric Villain

Gasztronómia. Vagy mégse?
A francia konyha gasztronómiai kincsei messze földön híresek így a franciadrazsé, krémes illetve a saláta majdnem magától értetődően jöhetne a Bonaparte leszármazottjainak asztaláról, de azért mégsem. Magam is meglepődtem, mikor a számunkra franciák majonézes borsós, répás salátája, eredetileg konyhai maradék újrafelhasználása volt. Kábé mint a puncsszelet a cukrászdában. Azon meg már csak jót mosolyogtam, hogy míg mi a franciának, ők az oroszoknak tulajdonítják ezt a hideg konyha remeket. Aztán ott a dunakavics arisztokratikusabb, és kifinomultabb kispajtása : a franciadrazsé. Nyilván a kék folyó kövecskéi, a formájújukról kapták becses nevüket, de miért nem olasz, angol vagy lengyel a másik kis színes golyó? A magyarázat zavarba ejtően logikus: a drazsé szót a francia dragée - ből vettük át, ami édességet illetve cukormázazzal bevont mandulát jelent. A franciák pedig a görög tragéma szót lopták, de ez most mindegy is. Nálunk ugyan mandula helyett csak kakaós massza bújt a cukormáz mögé, de legalább a miénk.
kép: Cedric Villain

Találmányok hosszú sora
Emlékszem mikor néhány éve heves kártyacsatát vívtam néhány francia egyetemistával, megkérdeztem tőlük, hogy ki tálalta fel náluk a kártyát, kinevettek, és azt mondtak ezt ők nem francia kártyának hívjak. Arra még nem jöttem rá, hogy én akadtam össze tudatlan maflákkal, vagy a salátához hasonlóan, ezt is más népre húzzak rá. Aztán utánajártam. Ráth-Végh István írt egy kártyatörténeti könyvet, melyben a kártyajáték feltalálását Gringonneur, XV. századi festőnek tulajdonítja. Állítólag Monsieur Gringonneur volt az, aki figurákat rajzolt a lapokra, azzal a céllal, hogy elszórakoztassa VI. Károly francia királyt. Az uralkodó azonban elmebeteg volt, így elég kétséges, hogy meg tudta volna valaha is jegyezni a szabályokat, így eme történet már csak anekdota marad. A kártyát  feltételezések szerint már korábban is ismerték Európában, beszélnek kínaiakról, arabokról és indiaiakról, egy biztos: tucatnyi tudós kutatta színek eredtét, melyet a mai napig a háborús emlékekre vezetnek vissza. A kőr (cœur) – vagyis a szív – a bátorság jelképe volt, a pikk (pique) a régi lándzsát ábrázolja, a káró (carreau) pedig annak a súlyos dárdának a négyszögletes vasvége, amelyet a lőpor feltalálása előtt hajítógépből zúdítottak az ellenségre. Végül a treff (trèfle), vagyis lóhere, arra a takarmányra utalt, amely nélkül a lovasság nem tudott háborúskodni. Végülis, a franciák sokat csatáztak a történelem során, bőven eleget ahhoz, hogy, ha kártya feltalálása nem is, legalább a jelképek eredete hozzájuk köthető. Aztán ott van még a franciakulcs, mely a Renault autógyár hálás találmánya, a franciacsatra azonban nem találtam magyarázatot. Talán XIV. Lajos udvarában tűzték a hajukba a bárónők, vagy Chanel találta ki a backstage-ben. Kitudja…

kép: Cedric Villain

Ezek a buja franciák…
A szerelem témaköre hasonlóan gazdag francia előtagokban, mint a konyhaművészet. Rendkívül vicces, hogy az angolban és a legtöbb idegen nyelvben duplaágyként emlegetett franciaágyunkat, csak a németeknél illetik meg ugyanezzel a jelzővel. A magyarázat nemesen egyszerű: feltehetőleg a franciacsókot és a francázást (ami ugye orális szexet jelent) a kék-fehér-piros trikolor hazájának lakói előszeretettel műveltek franciaágyban, vagy kanapén, mindegy. Rajtuk ragadt. Így jártak.
Annak ellenére, hogy a XVIII. - XIX. század fordulóján, a dandyk voltak a külsejükre leginkább érzékeny emberek, egyáltalán nem biztos, hogy volt francia manikűrjük. Ennek a letisztultan elegáns körömfestési módszernek a hazáját ugyanis két országnak tulajdonítják. Az egyik legelterjedtebb sztori a XVIII. század Párizsába nyúlik vissza, ahol egy bizonyos Sitté doktor kézápolási tudományát unokahúga vitte tovább, aki a körmök ápolására rózsafapálcikát alkalmazott. A körmök csillogtak a sok kézkrémtől, és a paszták alkalmazásával természetes, és egészséges megjelenés kölcsönzött kuncsaftjainak. A másik történet azonban a hetvenes évek hajnalát idéző Los Angelesbe vezet bennünket, ahol az Orly alapítója, Jeff Pink agyából kipattan francia manikűr ötlete. A fickó állítása szerint a francia jelzővel csupán egy kis bájt szándékozott varázsolni a stílusnak, melyet a hollywoodi filmkészítők előszeretettel alkalmaztak. Hogy miért? Mivel ez idáig színésznőik százféle színű ruhatárához szézféle lakkot kenegettek, így azonban praktikusabb volt a mindenhez passzoló manikűr.

kép: Cedric Villain

Párizs, szeretlek!
Képtelen voltam kihagyni a párizsi kitekintőt, így a végére. Mert hiába szenved kóros eleganciahiányban a sajtos, snidlinges vagy éppen sima hagymásos párizsi, azért mégiscsak a francia főváros csillogó nevének tulajdonosa. Állítólag a szerelmesek városában találték fel eme praktikus hústartósítás, de a nagy népszerűségnek örvendő husi eredete máig nem tisztázott. De talán ugyanúgy jobb nem tudni róla, mint arról, hogy miből van. A párizsi szelet és kocka legalább kevésbé titokzatos összetevőkből áll. Szerencsére.

Ennyi francia cucc után már nem csodálkozom, hogy sokan nacionalistának tarják a franciákat, de az is igaz, hogy az elnevezések feléről ők nem is tudnak. Lehet, hogy más nyelveken hozzájuk kötnek bizonyos dolgokat, lásd ágy vagy saláta, ők gyakran igyekeznek tagadni a kapcsolatot. Persze a kártyában és a manikűrben csinos kis anekdotát gyártanak, de azért szeretjük őket. Ők is sok mindet feltaláltak, csakúgy mint a spanyolok, a viaszt.

1. nap, hétfő 
Tizenhét év után, újra betű nélküli könyv tulajdonosa lettem

Néhány hete olvastam először arról, hogy milyen nyugtató és stresszoldó hatású a felnőttek számára a színezés. Eszembe jutott a gyerekszobám, a szivárvány minden színében pompázó filctollkészletem, és a kifestőkönyveim, melyben én keltettem életre a királylányokat és a mesefigurákat.

Mivel a nosztalgikus érzés nem hagyott nyugodni - a színeknek pedig még most is nagy rajongója vagyok - elhatároztam, hogy kipróbálom milyen érzés 27 évesen, a kifestőkönyv fehér lapjait a fantáziám, és a színek segítségével élővé varázsolni. No és persze a másik fő motiváció, a "stesszoldó hobbi" egy hetes kísérlete volt.

Délután beugrottam a legközelebbi könyvesboltba, megvettem a Titkos Kert című színező könyvet, hozzá egy csomag színes ceruzát, egy rakás filctollat és egy adag csillogó zseléstollat. Amint hazaértem, remegve izgalomtól (?!) azonnal nekiláttam, hogy a kert lakóiba életet leheljek.
Azthiszem, ekkorra már a fejemben uralkodó mindennapi nyüzsiről el is feledkeztem. 

Másfél óra teljes elmerülés az aprólékos munkában, gondolataim kiürültek a fejelből, és kimondottan élveztem, hogy csak arra figyelek, hogy zöld melyik árnyalatára színezem a páfrány leveleit.

Légy üdvözölve stresszmentes hétfő este, holnap ismét irány a kert!

2.nap kedd
Kit érdekel a házimunka?!  Színezni akarok.

Egész nap arra vágytam, hogy ismét belemerülhessek a kifestőkönyvembe. Izgatott voltam, hogy mikor léphetek be újra a virágokkal és indákkal teli birodalomba, hogy az újabb vásárlás következtében birtokomba jutott filctollakat kripróbálhassam. Orgonalila, mentazöld és barackvirág.

Este fél kilenckor végre asztalhoz ültem, kislámpát kapcsoltam és kiborítottam magam elé, a filcekben testet öltött szivárványt. Ám hiába az új színek, első kertem koncepciója sárgás, pirosas, meleg tónusokat képvisel, így nincs helye a lila és a menta hideg árnyalatainak.
Majd a következő titkos zugban.

Ahhoz, hogy a kert első szeglete életre kelljen, még szüksége van néhány órára, nekem pedig időre, amit holnap is a percről-percre burjánzó növények, és nyíló virágok társaságában tölthetek.
Ma is nyugalmasan zárthatom a napot, és maximum azért bosszankodhatok, mert kifogyott a tegnap vásárolt világoszöld filctollam.

3.nap, ami igazából a 4.nap,  csütörtök
Ebben a kertbe az idő az úr

Tegnap olyannyira elszaladt felettem az idő, hogy éjfél után már nem kezdtem hozzá a kertészkedésnek, de amit lehetett, azt ma pótoltam. Elkészült az első mű, a kép ragyog, az alkotó pihen.

Azaz csak pinennék, ha nem találtam volna olyan vonzónak a következő oldat tartalmát, és már csak azon járt az eszem, hogy kipróbáljam a lila, a rózsaszín és kék változatos árnyalatait, a színekért kiláltó fehér virágokon.

De rá kellett jönnöm, hogy az idő nagy úr, és bizony a kertkolorizálást nem lehet kapkodva csinálni. Csak úgy tudsz elmélyülni a titkos birodalomban, ha tudod: végtelen perc áll rendeklezésedre, hogy eldöntsd mályva, türkiz vagy orgonalila szín kapjon a kiszemelt indán csüngő, szirmait bontogató virág.
Ennek tudatában abba is hagytam mára, de már gyűlnek a  fejemben a tanulságok és a levonásra váró következtetések, az egy hetes bújócskámmal kapcsolatban.

Viszlát kert, holnap ismét bekopogok! Ígérem.

5.nap péntek
Álmosan a kert homályba vész

A tollak a tanúim rá, hogy próbálkoztam. Tényleg. De annyira fáradt voltam a nap végére, hogy csak néhány ártatlan szirom és zöldellni vágyó levélke kapott színt az este folyamán. Tekintetem körülbelül olyan homályos volt már az álomportól, amilyen ez a dokumentumként szolgáló kép lett. A színezés kikapcsol, ebben biztos vagyok, csak nem akkor mikor az agyam már rég felmondta aznapra szolgálatot.

A mai nap tanulsága: kertnek életet adni csak fitten, kipihenten és kreatív agymúködéssel lehet.

6.nap szombat
Türelem nélkül nincs színes rózsa

Kipihenten keltem, szóval egyértelmű volt, hogy lelkesen és színes gondolatokkal teli aggyal folytatom a tegnap elhanyagolt virágoskertem gondozását. Nagy elánnal hozzákezdtem, és elmerültem abban, hogy az egyik inda csillogó smaragdzöld életet kap majd, a kiszemelt virág pedig a kék élénk árnyalatiban fog pompázni. A terv megvalósult, ám ellentétben kis birodalmam előző szegletével, ez a színekre szomjazó virágágyás sokkal lassabban nyelte a szivárványt. Sőt, néha úgy érzetem, semmit nem haladtam a majdnem hatvan perc alatt. 

Aztán persze a két képet összehasonlítva történt előrehaladás, de megállapítottam, hogy jóval aprólékosabb, több figyelmet, türelmet és precizitást igényel ez a virágokkal teli, köralakban csoportosított indatekervény. Miközben megtöltöttem színekkel a kis fehér felületeket, olyan érzésem támadt, mint mikor egy számítógépes animáción felgyorsítva életet kap egy színtelen felület. 
Én is alig várom már, hogy mentazöld leveleim, málnapiros virágaim és levelndula lila szirmaim az egész lapon teret nyerjenek, de ez nem a gyors munkavégzésről szól. És egyébként sem muszájból, hanem kikapcsolódásból színezgetek. Ezért nyugodt lelkiismerettel félreteszem és megvárom a holnapot, hogy eljöjjön az ihlet csendes fuvallata és ne az izgasson , hogy mikor lesz kész, hanem hogy milyen színű legyen a következő szirom.

7.nap, vasárnap
A nyomtatott kertgondozás konklúziója 

Elérkezett a hét utolsó napja, projektem záróakkordja. Könnyebben ment, mint gondoltam, bár azt bevallom már az elején sokkal kellemesebb kihívásnak ígérkezett, mintha a Margitszigeti futópályának napi körberohanását tűztem volna ki célul. Úgy eltelt ez a hét, hogy szinte észre sem vettem, amikor meg eszembe jutott, hogy van egy kis időm akkor azonnal elbújtam a kertben. A második szegeletig jutottam, ami nem kevés, de azért valljuk be nem is egy csúcsteljesítmény.

Kétségtelenül találtam magamnak egy új hobbit, és amint elérkeznek a szürke, téli esték bizonyára még nagyobb lelkesedéssel vetem be magam, a szivárvány színeinek válogatásába.

Egyébként pedig, amellett, hogy nyomtatott kertgondozás tényleg remek kikapcsolódás, sikerült néhány tényleg hasznos következtetést levonni, a titkos zugok felfedézésének napi rendszerességéből.

A Titkos Kertemben tanult bölcsességek:

1. Újra gyereknek érezni magam, igenis nagyon jó dolog.

2 .Ha nem tudsz rá időt szánni, inkább bele se kezdj!

3. Törekedj a precizitásra!

4. Ne légy türelmetlen!

5. Aludj eleget!

Nem mintha korábban  nem lettem volna tudatában ezeknek a közhelyként hangzó okosságoknak, mégis ismét eszembe jutottak a kertnek köszönhetően. És minél többet bújócskázok és varázsolom színessé a sápadt szirmokat, annál jobban tudatosulnak bennem ezek a "nagy szavak". A stressz pedig remélem majd mélyen elbújik a mohazöldre festett mandulabokrok közé, én pedig nem is akarom majd megkeresni...

Ó, az a frissítő virágillat, ami rózsaszín palackba zárva idézi fel bennem a nyári táborok édes ifjúsággal átszőtt hangulatát! Az a fűszeres igéző aroma, ami életem első randiján az orromat csiklandozta! Illatok, melyek egyszerre idéznek fel benned kiolthatatlan emlékképeket, hangulatokat, eseményeket és repítenek vissza a múlt ködös fényébe, és irányítják jelenedet. Kicsit az orrunk után mentünk!

kép:wordpress.com

Szemünk csökevénye, az orr

Sokáig a tudomány csupán a látnivalók, és az auditív dolgok megismerésének kutatásával foglalta le tudósok tömkelegét ám Pierre-Paul Broca, a XIX. század egyik meghatározó anatómusa úgy döntött: a szaglás vizsgálatában is belemerül, ha már agyakat vizsgál. Ám Broca elmélete szerint orrunk csupán evolúciós csökevény funkcióját tölti be. Szegény.

De szerencsére az orrvédelmi szakszervezet fellázad eme erősen degradáló, cseppet sem pozitív kicsengésű csökevény szóval szemben, és kutató csoportok tucatjaival ismét nagyító alá vette a nózinkat, ami akármilyen méretű, formájú, pisze vagy épp kilincs, rengeteget köszönhetünk neki. Szóval a közelmúlt genetikai kutatásai alátámasztották, hogy azért mi emberek, az orrunkkal együtt egyáltalán nem vagyunk visszamaradva szaglásban. Sőt!

Ám ha az agyat működés közben tanulmányozzuk, nemcsak a műtőasztalon, a bonc kés csillogó pengéjével, mint Broca tette, ráébredünk, hogy a szagok feldolgozása jóval nagyobb agyterületet foglalkoztat, mint azt a XIX.században sejtették.Mert lehet , hogy a kutyákkal szemben kevés fajta szagreceptorral rendelkezünk, ám a nózink és elménk köz fennálló kapcsolati rendszer az emlősök körében egyedülállóan kifinomult és különösen kiterjedt. Arcunkból kiemelkedő, karvaly vagy éppen tompa orrunk nem is gondolnád miféle különleges képességekkel bír, és milyen érzékeny a különböző vegyületek szagának vagy illatának milliárdszoros hígítására is. Például a földgáz "büdösítésére" használt etil-merkaptánnak már néhány cseppjét is megérezzük egy olimpiai méretű úszómedencében, ami azért valljuk be nem kis emberi teljesítmény.

Szagolj és szeress

Ha nincs egypetéjű ikertesód, (akiknek szagát még a kutya sem képes megkülönböztetni) akkor bizony szaglenyomatod olyan egyedi, hogy pont az ujjlenyomadod unikális mivoltával vetekszik.Minden ember egyedi szaglenyomattal rendelkezik,és ezáltal a szagokat is más-más módon észlelik. A hamburger illatát például egyáltalán nem ugyanúgy érzékeli egy tizenöt éves a Mekiben, mint egy hetvenéves, vagy a piaci rozmaring kevésbé lesz illatos egy húsz éves srácnak , mint egy középkorú családanyának. No és persze az sem utolsó szempont , hogy reggel, délután vagy éjjel szippantasz bele az illatpárnába, hisz napszaktól függően változik orrunk szaglóérzékenysége. A másik nagy eltérés pedig a nemek különbségében és génállományában rejlik. Nekünk nőknek ugyanis lényegesen kifinomultabb a szaglásunk, mint a férfiaké.

1997 óta tudjuk: a parfüm bizony nem nyomja el az egyéni szaglenyomatodat, és nyilván mivel saját illatoddal keveredik a méregdrága esszencia, így minden parfüm másként illatozik az embereken. A parfüm egészen addig nincs „készen”, amíg el nem keveredik tökéletesen a bőrben termelődő faggyú egyénenként változó minőségű anyagával. Ennek köszönhetően fedezhette fel egy parfümkészítő mester, hogy saját készítésű jázminparfümje egy pajzsmirigybeteg nő bőrére juttatva leginkább egy olcsó rovarölő szer szagával vetekszik.
Következtetésképp, akármilyen parfümöt használsz saját szagod úgysem tudod elfedni, és valódi személyiségedet képtelen vagy száz százalékban illatfelhővel elpalástolni. Tény, hogy a kontaktus keresésben orrunk ötcsillagos eredménnyel bír, így a szerelem szaga már sokkal közérthetőbb, mint ha csak vágyunk tárgya több tízezres üvegcséjében rejlő, orrunkba beszivárgó aromára gondolunk.

Ám, ha párválasztásban a szíved mellett az orrod után is mész, akkor ne kezdd el patakokban könnyezni, vagy épp fátyolos tekintettel kedvesed után pillantgatni, ugyanis tudományos alapokon nyugvó kutatások kimutatták:a női könnyek illata csökkenti a férfiak nemi vágyát. Tehát nem érdemes a női gyengeséget erőltetni, mert még a végén pont ezért menekül majd előled, mert leitattad az egereket. Még, ha nem is tudatosan.

kép: worldpress.com

Illatos emlékeink

Ha néha betévedek egy parfümériába, akarva akaratlanul muszáj beleszippantanom egy-egy rég nem használt illatomba.Olyan ez mintha fényképekkel teli könyvtárba lépnék, ahol, egy egy esszencia bámulatos emlékkép sorozatot képes vizuális képességeim képzeletbeli vetítő vásznára helyezni. A szaglás és emlékezet kapcsolata ugyanis erősebb, mint bármelyik más érzékszerv és az emlékeink kapcsolata. Ergó, ha mélyen szippantasz a levegőbe, sokkal hamarabb beugrik egy élmény, mint ha csupán órákig meredsz egy elsárgult fotóra, hogy mikor is készült az a kép.

Jay Gottfried, egyetemei kutató a szaglásról és ízlelésről rendezett San Francisco-i konferencián kifejtette, hogy a szaglás mechanizmusa összefügg az emlékezet agyi központjaival. “A szaglás agyi központja összeköttetésben áll az amigdalával, a halántéklebeny mélyén fekvő, mandulaalakú idegsejtképződményével,, ahol az érzelmek születnek és megtestesülnek. Ezért az érzelmek és a szagok kölcsönhatást gyakorolnak egymásra" - magyarázta Gottfried, aki szerint így a szagok segíthetnek az emlékezet zavaraival küzdőkön is.

Illatos tudattalanság

Hamarabb eladod a lakást, ha főzöl a leendő vevőnek kávét. Hamarabb elalszol, ha levendulát csepegtetsz a párnádra.

Ismerősek a fenti javaslatok? Ha igen, akkor bizonyára Te is tudod, hogy mindez javarészt igaz, hisz tudatalattink befolyásolása már évtizedek óta nagy biznisz, amit még az aluljárókban kapható helyben sütött sajtkrémes pogácsa gyártója is pontosan tud.

Illatok, szagok, melyek anélkül, hogy egyáltalán tudatosan érzékelnénk elképesztő mértékben irányítják a mindennapi életünket, befolyásolják a kedélyállapotunkat, a viselkedésünket és a döntéseinket. Elménk ismeretlen bugyraiban sokminden történik, ezt tudjuk, ám a nagy rejtély mégis az, ha érezzük az illatot miért nem tudatosul bennünk a manipuláció? Lehet pontosan azért, amiért az érzéki csalódásokra, pontosabban a vizuális átvágásokra, sem tudjuk igazán a pontos magyarázatot.

Az egyik elmélet a mentális térkép hiányán alapul. A látottak és hallottak térbeli helyzete alapján ugyanis tökéletesen bele tudjuk helyezni egy képzeletbeli térképbe, ám az illatok forrását legtöbbször nem tudjuk lokalizálni, ellentétben a kutyákkal, akik tökéletes mentális térképet dolgoznak ki az agyukban, a szagok pontos forrásának meghatározásával. Ám az emberi orr erre képtelen.

Mi emberek az illlatanyagok keletkezési pontját úgy azonosítjuk, hogy agyunk "reflektora" a kérdéses pontra világít, s a kijelölt helyen elkezdjük analizálni és feldolgozni a részleteket. A szagok azonban, mivel a valós térben igencsak elmosódnak, agyunkban nem tudnak térképpé rendeződni, s így a reflektorfénynek sincs hová világítania. Ezzel magyarázzák azt a tényt, hogy még a legkifinomultabb orral rendelkezők sem tudnak négynél több összetevőt megnevezni egy komplex illatkeverékből.

                           kép:pinterest.com

És akik illatmentes világra születettek

Mikor először olvastam az anosmia kifejezést, még nem tudtam elképzelni, milyen is lehet szagtalan világban élni. Aztán eszembe jutott mennyire ki szoktam borulni, ha megfázásom mellékhatásakánt eltűnnek az illatok, majd az ízek és enni sincs kedvem: mert minek?!  Ha úgysem érzem az aromákat, az ízeket, a kellemes illatokat, semmi értelme akármilyen falatot is a számba venni, ha nem tudom milyen illatú vagy ízű. Ennyi erővel ehetnék papírt, fűrészport vagy éppen földet. Persze a salátát is megehetem joghurt nélkül, a kenyérre sem kell semmi, legalább gazdaságos. De élvezetmentes, és ez rossz.
Úgyhogy kiváltképp sajnálom azon 1-2%-ba tartozó embertársaimat a világban, akik ebben a különös betegségben szenvednek. Egy 2003-ban végzett kutatás alapján az anosmiában szenvedő betegek nagy része hatvanöt év feletti, így azonkívül, hogy itthon ingyen utazik a BKV-n a kulináris élvezetekben sajnos már nem tudja kivenni a részét.

Legyél tehát jóban az orroddal, még akkor is, legszívesebben órákig veszekednél vele a tükör előtt, hogy miért olyanra nőtt amilyenre, hisz jobban befolyásolja az életedet mint gondolnád. Ne hagyd magad manipulálni, játszd ki az illatokat, és engedd magad visszaereszkedni a múltba, átlapozni a mentális fotóalbumodat, és felidézni az elfeledett emlékképeket. Szippants egy nagyot a télbe, még akkor is, ha hideg a levegő, és meglátod még ez a didergő, fehér évszak is tartogat meglepetéseket. Hisz, ha az orrod után mész, hamarabb megtalálod a legközelebbi sültgesztenyést a körúton, mint a ködben a szemükkel tapogatózó társaid.

Dalok, melyekről mindig a szalagos magnó jut eszedbe. Zenék, melyeket a szüleid hallgattak a bakeliten. Számok, melyekről sosem tudtad ki az előadójuk.  Mosolyt előcsalogató képkockák a fejedben a kilencvenes évekből, melyeket a német Viva-n láttál...

Hallani akarod őket? –  Akkor kapcsold be a zenedobozt és válaszd ki az évszámot!

Ez az ötletes kis oldal az összes ikonikus dal Youtube videóit felvonultatja, egészen a 60-as évektől 2013-ig, Felidézve Elvist, a Beatlest, Gloria Estefant, a Nickelbacket, de még a Vengaboys is.
Mindezt akár a törikönyvben - évszám, előadó, dalcím - és előtted hat évtized mainstream zenei palettája.

A korodtól függően alakul majd az élmény- meglepődsz, mosolyogsz, hangosan felnevetsz és rájössz- basszus, ezt ismerem!
Aztán vigyázz, mert rákattansz!

A szürrealizmus és az elvont világok valamiért mindig közel álltak hozzám. Képek, melyeket hiába nézel, nem találsz rájuk magyarázatot. Dalít mindenki ismeri, és elismeri, még akkor is, ha sokan bolondnak tartják. Nemrég rábukkantam egy szürrealista amerikai fotósra, bizonyos Joel-Peter Witkinre. Iszony, undor, képtelenség, félelem. Körülbelül ezek az érzések járták át a testemet, amikor a képeire néztem. Hajtsunk fejet őrült gondolatvilágának megvalósítása előtt, vagy söpörjük el munkáit a gusztustalan és morbid szemét közé?

kép: christies.com

Egy dologban a közönség és kritikusok is egyetértenek: a fotográfia közel kétszáz éves történetében soha nem polarizálta még senki ennyire őket. Witkin vészjósló, egyesek szerint Goya és Bosch ihlette világa nemcsak megosztja a művészet iránt érdeklődőket, de egyenesen a rajongás és az undor keveredik a képeit szemlélők körében.
Kétségtelenül durva és bizonyára kattant is. Törpék, nyomorékok, torzszülöttek, óriások, operáció előtti transzexuálisok…hmm. Nem a megszokott képi világ. Ráadásul meztelenül, fedetlen keblekkel, nemi szervekkel és abszurd testhelyzetekben örökíti meg minden alanyát. Beteg? Feltehetőleg. Azonban lássuk be, hogy egyedüli. Unikális, még a maga nyers, pokolbéli és visszataszító mivoltában is. Amerika élesen cenzúrázta műveit, sőt egyenesen szörnyetegnek titulálta a ma már Új-Mexikóban élő 72 éves Witkint, akit szakmai körökben az egyik legeredetibb és legmélyebb kortárs művészként emlegetnek.

De ha nem totális elmebeteg, akkor miért és hogyan jut eszébe emberi roncsokat, a társadalom számára mutáns, kirekesztett embereket fotózni, akiknek látványától a legtöbb embernek borsódzik a háta? Deviancia és polgárpukkasztás? Konvenciók és társadalmi normák ledöntése? Mit akar?
Belemerültem a képeibe és megpróbáltam értelmezni őket. Eleinte féllábú nagymamájának tulajdonította a csonka végtagok iránti vonzalmát, majd Isten keresésével magyarázta a nyomorékok és testi fogyatékkal élők megörökítését előre megálmodott képein. Majd az ezredforduló bekövetkeztével torzóként ábrázolt hús-vér testek mellett elkezdett holttest darabokat a XVII. századi flamand csendéletek modorába elrendezni. Pfff. Koponyák, arcok, fejek, mellek. Fürkésző tekintettel keressem a magyarázatokat, vagy inkább ki se nagyítsam a neten keringő fotográfiáinak miniatűrjét, nehogy rosszat álmodjak?
kép:christies.com

Tizenhat évesen ragadott először fényképezőgépet, majd egyik első képét már ki is állították a Museum of Modern Art-ban. És hiába járta meg a vietnámi háborút (ahol bizonyára sok számára izgalmas dolgot látott), kísérelt meg öngyilkosságot, de végül csak lediplomázott, és azóta örök vitatéma maradt. Tabukat feszeget, melyeknek leggyakrabban az az eredménye, hogy a rokkantakat tisztességtelenül kihasználó és megalázó alkotónak tartják, aki csupán azért fotóz, hogy megvalósítsa halállal, félelemmel, rettegéssel és abszurd misztikummal teli képzeletbeli világát.

„Soha nem éreztette velem, hogy rokkantságomat szenzációs aspektusként használná” – reagál a Witkin-t ért vádakra Jackie Tellalian, az egyik kerekesszékes modellje, aki mellett több megörökített nyomorék is kiemelten hangsúlyozta a művész humánus jellemét. Azzal érveltek, hogy Witkin legalább a nagyközönség számára teljesen nyílttá teszi, és méltósággal mutatja be a társadalom által elrejtett, félretolt és elfojtott valóságot. Elszörnyedve lapozunk tovább, vagy értelmezzük újra a képeket?

kép:ethertongallery.com

Elismert művészek ihletik Witkint. Velázquez, Giotto, Picasso, Rembrant. Witkin gondolkodás nélkül rak össze fejben egy klasszikus középkori festményt, melybe tárgyait, esetében karokat, lábakat, miegymást rendez horrorisztikus tündérmesébe illő paradox világba, ha pedig igazán megérintette az ihlet, akkor még hozzárendel egy törpét is. Ám, ha rápillantunk E.J Bellocq fotós képeire, aki szintén nagy hatással volt fényképészünkre, akkor legalább már látjuk, mindig is voltak őrültek. Vádolhatnánk Witkint manipulációval és a tökéletesen megrendezett kompozíció hibáival, de nem tehetjük. Képein a valódi fájdalom tükröződik egy valótlan világ sötétkamrájának belső zugában, ahol a fotók textúrájának megváltoztatásával mozog a térben és az időben.

Nem kívánok állást foglalni, mert nem is tudok. Nem véletlenül osztja meg az embereket Joel- Peter Witkin, a katolikus-zsidó ősök ellentmondásos sarja. Lehet borzongva tekinteni munkáira, vagy egy pillantásra sem méltatni azt. Döntsön mindenki saját belátása szerint, attól függően mennyire bírja a gyomra, a lelke a torz valóságunk megrendezett, mégis sokkal reálisabb látszatát.

Életünkből egyre csak fogy a csend. A nyüzsgő város zaja, az y-generációt körülölelő multitasking, a bevásárlóközpontok cseppet sem diszkrét rádióhullámai, klímák, metró, taxi, villamos, vagy csak a fülhallgató a füledben. Csodálkozunk, hogy nem értjük egymást, és gyakran magunkat sem?!

Egyik ismerősöm néhány hónapja lelkesen mesélte, hogy befizetett egy önismereti táborba. Négy teljes napig no kaja, no duma. Totál hülyének néztem. Te fizetsz azért hogy ne egyél, ne igyál és még a szádat sem nyithatod ki az Északi Közép-hegység egyik lejtőjén túrázva? Basszus, én ezt szállással, kajával, piával és haverokkal olcsóbban összehozom!
Aztán rájöttem mit is akar ő pontosan. Csendet. Belső, és külső csendet, ahol megtalálja önmagát.

 kép:wonderfulmachine.com

Az út
Lassan tíz éve, hogy divatba jött a nagy Coelho könyv megjelenését követően a zarándokút fogalma, a megtisztulás útja, a lelki és szellemi felfrissülés hónapokig tartó erőltetett menete: az El Camino. A számomra mindig is oly bájosan csengő városnév, a végcél, Santiago de Compostela, már nemcsak a mélyen vallásos Istent és önmagukat kereső hívők körében mondhatja magát népszerűnek, de bizony a turizmus is fellendült, a csaknem ezer kilométeres útszakaszon. Számtalan kolostor alakult át összkomfortos szállodává, és gombamód nőttek ki a földből az internetet biztosító kütyük, az online útinaplót vezető lelkes turisták vágyainak kielégítésére. Nehogy már meg kelljen megvárnod az út végét, öt kilométer után, gond nélkül tudj postolni, egy fát vagy épp egy követ a facebookra, és meg tudd mutatni: épp Szent Jakab útját járom, jelenleg Franciaországban gyaloglom, és gyönyörű a táj. 
Na de hol itt a csend? Hogyan fordulsz befelé, ha közben folyamatosan kommunikálsz a külvilággal?!
Persze meg lehet ezt járni komolyan, magadba fordulva, csendesen. Kinek hogy. De nyilván nem véletlenül épült ki a wifi hálózat, a több száz éves zarándokút XXI. századi kavicsain. Hisz meg van rá az igény.

kép:  Hans Findling

Csend egy életen át
Csacsogó, csivitelő, locsi-fecsi, csicsergő. Jellemzők, melyekkel általában bennünket, csajokat bélyegeznek meg. Meg azzal, hogy be nem áll a szánk. No persze van, aki tudja a mértéket és siklik az arany középúton. Azonban van olyan is, aki jobbnak látja, ha ritkán szól, de akkor velőset. Én igyekszem középen botorkálni, de tudom néha nehéz. Ezért is nem értem, soha nem is értettem, hogyan lehet egy életen át kussban lenni. Oké vallásos áhítat, hit, belső világ, lelki megtisztulás, Istenhez szegődés, egyebek. A karthauzi szerzetesrend ezt évszázadok óta űzi és más rendeket, mint például a bencéseket vagy a cisztercitákat, már rég túlszárnyalták a csendkirály játékban, az biztos. A franciaországi Grenoble közelében lévő, karthauziak lakta kolostorban néhány éve kifinomult érzékenységgel készített a csendről filmet, Philip Gröning. A dokumentumfilm különlegessége, hogy a rendező hat évet várt arra, hogy beengedjék maguk közé a szerzetesek. Egy évig élt köztük, teljesen beleolvadva világukba, és közel két év utómunkát követően, 2005-ben került a mozikba, a rohanó és zajos világunkban különlegesen hihetetlennek tűnő, ám a csend hangjain keresztül belső merengésre késztető, három órás alkotás. Amibe ugyan nem tartom kizártnak, hogy jó néhány perc alvás is belefér. De legalább nyugodt lesz az álmod!kép:  Hans Findling

4,33
Magam sem hittem el, amikor először meghallgattam John Cage 4,33 perc című zeneművét. Cage a XX. század legjelentősebb avantgárd zeneszerzője, és elsőre talán baromságnak, másodszorra viccesnek tűnik, és mire harmadszorra is átgondolod a dolgot, elkezded hallani, érteni, akkor ráébredsz a művész, bámulatos zsenialitására. A mű ugyanis csak csendből áll. Azaz a szimfonikus zenekar semmit nem csinál. Csak ül, elmélyülve saját belső világában, amely koránt sem annyira ismert ismerős legtöbbünk számára, mint amilyen természetesnek kellene lennie.
Mikor ültél úgy utoljára otthon, elmélyedve karosszéked puhaságában, hogy nem szólt semmi? Nem ment a tévé, nem búgott a laptop, nem szólt a konyhából a rádió. Csak te voltál, és a csend. Bizonyára a pesti forgatagban időközben elsuhant egy troli, sziréna zúgása is megtörte az idillt, ám a törés formája, hossza, változatossága, mind - mind a forgalom, és a külső zajok állandó dinamikájától és a világtól függ, és mindig is attól függött.
Na ezt használta ki Jonh Cage 1952-ben, mikor megkomponálta a 4 perc 33 másodpercet, melyet tulajdonképpen próbálni sem kell, mégis a XX. század egyik legnagyobb hatású zeneműve lett Bartók Béla Concierto-ja után.
A mű lényege egyébként, hogy belső csend mellett, csak a külvilágból érkező apró neszekre és esetenként zavaró zajokra fülelj. A kicsit több, mint négy és fél perces néma koncertet szokás a buddhista tanokból ismertté vált zen feladványokhoz hasonlítani, melyek lényege tulajdonképpen nem is a megfejtés, hanem a megfejtéshez vezető út. Az azzal való foglalkozás kerül előtérbe és nyer értelmet, esetünkben a zenekar semmittevésének „hallgatása” kapcsán.

Lehet filmet nézni, lehet „zenét” hallgatni, és lehet egész Észak-Nyugat Spanyolországig gyalogolni, de nem feltétlenül szükséges. Néha elég sétálni egyet a fővároshoz közeli hegyek, lombkoronákkal díszített hegyvonulatain, elmenni egy hosszú hétvégére a téli Balaton partjára, ahol a nyári szezonnal ellentétben csend és béke honol. No és persze fel lehet venni egy vallást. Egy hitet, melynek tanai, ereje és önismeretre ösztönző képessége, újra megismerteti veled, a modern világban elszürkülni látszó, és már-már a feledés opálos tükrébe merülő csendet. A meditációból is jól ismert semmi erejét, amit eredendően jól ismertünk, csak együtt rohanva a mindennapokkal, a munkával, a metróval, az szupermarkettel, a tévével, megfeledkeztünk szegény csendről. Amit, ha egyszer újra meghallasz, ne ijedj meg tőle, nem bánt! Ne menekülj előle, hagyd, hogy magával ragadjon és hidd el elméd, és a gondolataid meghálálják a gondoskodást. Nemcsak kreatívabb ötletek gurulnak a lábad elé, de önmagad megismeréséhez is egyre rövidebb lesz az út.

Háromszáznegyvenkét évvel ezelőtt élt Amszterdamban egy idős festő, Rembrandt Harmenszoon van Rijn. Sötét hangulatú, gyilkos, és elmeölő képeiről különös legendák keringenek. Mítoszok, amelyeknek központjában a kék szín áll. Az a kék szín, amely most cyber világokat uralja. Windows, Facebook, Google. No, de mi miért nem őrülünk meg ?! 

kép: votivkino.at

Legendák és misztérimuk

Közel egy éve került kezembe Jörg Kastner német író kötete. Az ördög színe kék című regény Rembrandt különös fény - árnyék övezte világát, közvetlen környezetét és az úgynevezett Aranykor Amszterdamának életét tárta elém. A könyvben a kékfestő anyagok előállításától kezdve, a Kelet-Indiai Társaság tevékenységén át még a birkózásba is betekintést nyertem és részletes leírást kaptam az 1600-as évek holland alkonyáról. Ám engem, csakúgy mint a kíváncsi olvasók többségét leginkább az a különös kék érdekelt. A Rembrandt festményeken fellelhető kék homályos, titokzatossága, mely felveti ama különös kérést, hogy vajon képes – e egy festmény festékanyaga befolyásolni az emberi elmét? 

A történet kétségtelenül írói zsenialitás, korabeli feljegyzések, képzelőerő és a művészettörténeti hivatkozások alátámasztásával született meg Kastner tollából. Többszáz oldalon keresztül csigázza az olvasót, miért kerülnek az őrület határára majd halnak meg Rembrant festményeinek tulajdonosai, és azok az ártatlanok, akik huzamosabb ideig a műalkotás közelében tartózkodtak.

Nos, magyarázatot cseppet sem egyszerű adni, hiszen a korabeli mendemondák és kémiai valamint orvosi szakvélemények furcsa megoldásra engednek következtetni. Tény, hogy a korabeli Hollandia városai híresek voltak kelmefestőikről, akik hatalmas kádakban, ultramarinnal és emberi vizelettel vegyítve színezték a drapériákat. Ezek hatása pedig fénnyel és megfelelő hőmérséklettel vegyülve, tudatmódosító kémiai anyagokat jutatott a légtérbe, majd áthatolva a légutakon őrült kicsapongásokat eredményezett emberek elméiben. Állítólag…

No de mi köze ennek a Facebookhoz? A kék. Ez volt az a kék szín, amelyet festőnk is felhasznált fényjátékokkal kiszínezett borús hangulatú képeihez, és volt az a szín, amelynek Yves Klein rövidke életét szentelte. Az ipse csupa - csupa monokróm képet készített, a világ talán legismertebb kékjének segítségével, és ellentétben Rembrandttal (aki állítólag óva intett mindenkit attól, hogy közel menjenek a képeihez) neki már meggyőződése volt, hogy az általa kifejlesztett színanyag (ma már IKB- International Klein Blue) igen nagy tudatmódosító hatással bír.

 Az isteni szín

kép: yveskleinarchives.org

Klein imádta az eget, az ég kékjét, és a festmények monokróm, élete végén pedig kizárólagosan kékkel teli színvilágát. Persze a festőnek a szerencse is közrejátszott abban, hogy a végtelen színpalettán egy külön kék kapja az ő nevét, hisz jelen esetben, mint a történelem során már nem egyszer megesett: a jellegzetes kék bizony nem az ő találmánya. Az árnyalat története, egyébként annyi, hogy egy párizsi festő, Edouard Adam kevert össze először ultramarine pigmenteket Rhodopas nevű gyantával- melynek eredménye nem egy csillogó olajfesték lett, hanem egy pasztellosabb, kevésbé ragyogó matt árnyalat. Ezt a technikát alkalmazta Klein, és alkotta meg világhírű test- festmény képeit, melyeket hús-vér kékre festett nők segítségével vitt vászonra. Majd ezekkel vált a kék szín( e) is ismertté, szerte a világon.

Klein persze nemcsak szerencsés, de okos is volt, ugyanis rájött arra, hogy a világ vallásainak több mint a fele Istent kék csatornákon keresztül jeleníti meg a vallásgyakorlás szimbólumain keresztül. A fiatal művész ráharapott a csontra és képein keresztül beleásta magát az emberi tudatot tudattalanul befolyásoló kékség vakító mélységébe. Muszlinok kék a mecsetei, Allah tengerkék szeme, a zsidó nők kék kendője, a buddhisták kék gyöngyei. Jelképek, melyeknek erejével Klein tökéletesen tisztában volt, így szemrebbenés és lelkiismeret-furdalás nélkül élt eme lélekre és elmére is együttes erővel ható szín kimeríthetetlen tulajdonságaival. Maga Klein is kihasználta színt, és egyes feltételezések szerint a szín is kihasználta őt. Performance-iról és őrült ötleteiről ismert festő szívrohamban halt meg, mindössze 34 évesen. Legendák arról engednek suttogni, hogy rejtélyes halála mögött, bizony a kék megmagyarázhatatlan bűvöletének gonosz alattomossága rejtőzhet, akár csak Rembrandtnál. 

Vászon után weboldalak

Két tehetséges művész, közel 400 év korkülönbség, egy szín. Most a XXI. századra ez a szín lett a mindennapjainkba beleivódó kékség, melyet esetenként többször látunk a monitoron, mint az ég felé tekintve. Bár Bill Gates és Mark Zuckerberg nem épp művészek, (bár ha a számítástechnikát annak lehet venni), de az elméjük művészi tehetségét kamatoztatták a hálón, és a szoftvereken. Hisz amint bekapcsoljuk a laptopot, majd rákattintunk bármelyik alapböngészőre (Chrome, Firefox, Explorer) mindenhol a kék kacsint vissza lelkesen a ma emberére. A szín, amely a közösségi oldalak cseppet sem kéktelen világában hatványozódik, nap, mint nap. Meglepő vagy sem, Mark Zuckerbergnek valószínűleg fogalma sem volt ennek a kéknek a misztikus történetéről és a vallási szimbólumokat kiszínező tulajdonságáról, mégis Rembrandt és Klein színe mellett döntött. Ám mielőtt a közösségi háló istene kifestette volna az oldalt, azért még végzett egy gyors színfelmérő tesztet annak érdekében, hogy milyen szín állna jól világhódító ötletlének. Ám meghökkentő eredményre jutott : színvak. Méghozzá a piros és a zöld színt nem érzékeli ragyogó elméje, amelynek következtében vagy épp bosszúból a Facebook fanatikusokat is a kék szín rabjává szándékozott tenni.

Így már nemcsak Zuckerberg, hanem mi is, a rendszeres felhasználók önkéntelenül megvakulunk. Világtalanok leszünk egy cyber világban, ahol előbb utóbb nem egy rózsaszín felhőkkel teli álomvilágban merülünk el a hétköznapok szürkesége elől, hanem hipertextek kék dimenzióiban töltjük majd színekre szomjas lelkünket.